Élő Közvetítések

A meccslabdát és a három tizenegyest hárító Diogo Costa vitte a negyeddöntőbe Portugáliát

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Portugália tizenegyesekkel verte Szlovéniát, és ezzel negyeddöntős a németországi Európa-bajnokságon.

A portugálok marcona védője, Pepe már azzal rekorder lett, hogy ott volt a kezdőben:

41 évesen és 126 naposan a legidősebb európai játékos lett, aki egy nagy tornán az egyenes kieséses szakaszban pályára lépett.

Jó felfogásban kezdtek a portugálok, az első húsz percben 70 százalékban náluk volt a labda, de csak egy lövésnél tartottak, és az sem talált kaput, Rúben Dias egy szöglet után éles szögből püfölte mellé a labdát.

A legaktívabb és egyben a legidegesebb portugál Ronaldo volt, aki rendre lemaradt a beadásokról, és volt egy szabadrúgása is, ami uszkve 30 centivel zúgott el a léc fölött. Az első félidő végén Joao Palhinha 16-oson kívüli lövése a jobb kapufa külső élét érintve hagyta el a játékteret, de ezt a statisztikában nem számítják be a kaput eltaláló lövések közé,

így az első felvonást követően csak a szlovénok mondhatták el, hogy munkát adtak az ellenfél kapusának (Sesko távoli kísérletnél Diogo Costának azért nem kellett remegnie).

A második félidő elején Ronaldo egy bivalyerős, de középre tartó szabadrúgással megkínálta Oblakot, majd a szlovénok előtt adódott egy olyan lehetőség, amelyre addig türelmesen vártak: Sesko agilisan elvitte a labdát, Pepénél sokkal gyorsabb volt, de ballal elkapkodta a befejezést.

Ronaldo harmadszor is elvállalt egy szabadrúgást, de a végeredmény ugyanaz lett, a portugál klasszis finoman szólva sem hatékony ebben a műfajban a nagy tornákon: közel hatvan alkalommal állt a labda mögé a rá jellemző széles terpeszben, és mindössze egy lövéséből lett gól.

A 89. percben mégis a csapatkapitány intézhette volna el, hogy ne legyen hosszabbítás, de Jota passza után a rövid sarkot záró Oblakot találta el.

A hosszabbítás első félidejében vérszegénynek, ötletelennek tűntek a portugálok, de egy egyéni villanásban bízhattak, és Jota szállította is ezt, nagy lendülettel megindult, majd a 16-oson belül összeakadt a lába Drkusiccsal, Orsato bíró pedig tizenegyest ítélt.

Természetesen Ronaldo vállalta magára a lövést, aki ezt megelőzően zsinórban 24 büntetőt lőtt be, ezúttal azonban rontott, Oblak a bal kapufa segítségével tartotta a 0-0-t.

És a hosszabbítás második felében jöhetett volna az igazi dráma, Pepe óriási hibája után Sesko egy az egyben húzott kapura, de Diogo Costa jól érezte, hogy az ifjú szlovén a bal lába mellett akarja elgurítani a labdát, és bravúrral védett.

A döntés így a tizenegyespárbajra maradt, amely Costáról szólt, a portugál kapus Ilicic, Barkovec és Verbic lövését is kifogta. A másik oldalon Ronaldo, Bruno Fernandes és Bernardo Silva is magabiztos volt (Ronaldo a gólja után bocsánatot is kért a korábbi hibája miatt), így Portugália készülhet a negyeddöntőre, ahol Franciaország lesz az ellenfele.

Ez volt az Eb-történet első olyan tizenegyespárbajra, amely 3-0-s eredményt hozott, és a lehető leggyorsabban, hat lövés után véget ért.

A meccs összefoglalóját itt lehet megnézni.

Júl. 1. Július 1. 21:00
Frankfurt Frankfurt Arena
Nyolcaddöntő

Vanja Drkusic
V. Drkusic
32
Zan Karnicnik
Z. Karnicnik
37

Vitinha
Vitinha
65
Diogo Jota
D. Jota
65
Andraz Sporar
A. Sporar
74
Zan Celar
Z. Celar
74
Jan Mlakar
J. Mlakar
74
Jon Gorenc Stankovic
J. Stankovic
74
Rafael Leao
R. Leao
76
Francisco Conceicao
F. Conceicao
76
Petar Stojanovic
P. Stojanovic
86
Benjamin Verbic
B. Verbic
86


Jon Gorenc Stankovic
J. Stankovic
101
Cristiano Ronaldo
C. Ronaldo
105
Matjaz Kek
Matjaz Kek
106

Timi Max Elsnik
T. Elsnik
106
Josip Ilicic
J. Ilicic
106
Jaka Bijol
J. Bijol
106
Jure Balkovec
J. Balkovec
107
Roberto Martínez
R. Martínez
111
Joao Cancelo
J. Cancelo
118
Nélson Semedo
N. Semedo
118
Pepe
Pepe
118
Rúben Neves
R. Neves
118


Josip Ilicic
J. Ilicic
 
Cristiano Ronaldo
C. Ronaldo
 
Jure Balkovec
J. Balkovec
 
Bruno Fernandes
B. Fernandes
 
Benjamin Verbic
B. Verbic
 
Bernardo Silva
B. Silva
 

4-3-3
4-4-2
Diogo Costa D. Costa 22
Joao Cancelo J. Cancelo 20
Rúben Dias R. Dias 4
Pepe Pepe 3
Nuno Mendes N. Mendes 19
Bruno Fernandes B. Fernandes 8
Joao Palhinha J. Palhinha 6
Vitinha Vitinha 23
Bernardo Silva B. Silva 10
Cristiano Ronaldo C. Ronaldo 7
Rafael Leao R. Leao 17
Jan Oblak J. Oblak 1
Zan Karnicnik Z. Karnicnik 2
Vanja Drkusic V. Drkusic 21
Jaka Bijol J. Bijol 6
Jure Balkovec J. Balkovec 3
Petar Stojanovic P. Stojanovic 20
Adam Gnezda Cerin A. Cerin 22
Timi Max Elsnik T. Elsnik 10
Jan Mlakar J. Mlakar 17
Andraz Sporar A. Sporar 9
Benjamin Sesko B. Sesko 11

Persze, hogy Cé lőtte

Mármint a szabadrúgást. Nem is volt rossz, 30 centivel ment fölé. Oblak egyébként rajta volt.

Egy sárgáért megállította

Leao kezdett nagy vágtába a félpályától, már a 16-os környékén járt, amikor Drkusic úgy csúszott be elé, hogy lábat is talált. Sárga lapot kapott érte, ez az első a meccsen.

Amíg Ronaldo reklamált, a társ elindult a helyén

Ronaldo kapott egyet hátulól, majd mutatta a bírónak, hogy spori, ezek bántanak. Orsato előnyszabályt jelzett, és Bruno Fernandes Ronaldo helyén beindulva kapott egy csodás indítást, mellre is vette a labdát, de lőni már nem tudott. Fél perccel később Ronaldo vérszegény fejesét fogta Oblak.

Katasztrófa a talaj

A frankfurti stadionban az egész tornán nagyon rossz volt a gyep minősége, most is egy nagyobb kitámasztásnál egyből kifordul a gyeptégla. Kicsit méltatlan ez egy Eb-nyolcaddöntőhöz.

Jelentős labdabirtoklási fölény, de csak egy próbálkozás

71 százalékban volt a labda a portugáloknál az első 20 percben, viszont még mindig csak azt a Dias-lövést jegyezhettük fel. A szlovénok hozzák, amit előzetesen vártuk tőlünk, megszállták a térfelüket, és várnak, hátha végig lehet vinni egy gyors kontrát.

Ronaldo ma is könnyen esik

Georgia ellen kétszer is megpróbált tizenegyest kiharcolni, mindkét esetben meglehetősen könnyen adta meg magát. Most az első negyedóra végén regisztrálhattuk az első Ronaldo-borulást a 16-oson belül.

Ketten érkezek, de egyikük sem ért oda

Bernardo Silva beadásánál Ronaldo emelkedett, de pár centivel elsuhant a labda a feje fölött, sőt a mögötte érkező Bruno Fernandes sem tudott már beleérni.

Jó felfogásban kezdtek a portugálok

Igyekeztek egyből jelezni a szlovénoknak, hogy mire számítsanak. Ronaldo kicsit felpiszkálta az ellenfelet, amikor dekázgatott a pályán, ezt kevés focistának nézik el, legyen szó akár egy Eb-nyolcaddöntőről vagy egy BLSZ I-es meccsről.

Pepe, az elnyűhetetlen

A marcona portugál védő 41 évesen és 126 naposan a legidősebb európai játékos, aki egy nagy tornán az egyenes kieséses szakaszban pályára lép. Ezzel Pepe az angol kapus, Peter Shilton rekordját írta át.

Diasé az első lövés

A szöglet őt találta meg, de éles szögből nem volt könnyű dolga, nem is sikerült megdolgoztatnia Oblakot. Azért felírjuk.

De jó beadás volt!

Bruno Fernandes csavarta középre a labdát, a hosszún Leao érkezett, Karnicnik azonban szögletre tisztázott.

Elindultunk!

Fehér mezben a szlovénok, pirosban Ronaldóék. Aki nyer, ott van a nyolc között.

Gyászszünet

A portugál Manuel Fernandesre emlékeztek Frankfurtban, aki 73 évesen hunyt el. Ő a Sporting történetének második legjobb góllövője 255 találattal. Nyugodjon békében!

Portugália rápihent erre a meccsre

A magyar drukkerek nagyon szerették volna, ha Portugália odateszi magát Georgia ellen, hiszen akkor továbbjuthatott volna Marco Rossi csapata. A portugál kapitány azonban nem vette figyelembe, hogy mi mit szeretnénk, és a legtöbb alapemberét pihentette a csoportkör utolsó fordulójában. Georgia ezt ki is használta, és 2-0-s győzelmével továbbjutott, igaz, azóta már elbúcsúzott, de kicsit azért megrángatta a spanyolok bajszát.

Megjött az étvágy?

Szlovénia három döntetlennel, mindössze két rúgott góllal jutott tovább a C csoportból, és nincs veszítenivalója, hiszen az esélyek egyértelműen Portugália mellett szólnak. A szlovénok az angolok ellen megmutatták, hogy nagyon masszívak, és mivel a tornán ők állnak a labdabirtoklási rangsor legvégén, várhatóan most sem fogja zavarni őket, ha az ellenfél letáboroz a térfelükön.

Olvasói sztorik