Élő Közvetítések

Bellingham a 95. percben ollózta hosszabbításra a meccset, nyolc közé jutott Anglia

Kenzo Tribouillard / AFP
Kenzo Tribouillard / AFP
Az angol labdarúgó-válogatott a kiesés szélén volt a Szlovákia elleni nyolcaddöntőben, de Jude Bellingham a 95. percben hosszabbításra mentette a mérkőzést, majd Harry Kane a ráadás legelején egy fejessel eldöntötte a továbbjutást.

Az angol csapat a csoportkör során minden várakozást alulmúlt, ami a támadójátékot illeti, a csapat mindössze két gólt szerzett, igaz, közben a torna eddigi legjobb védekezését produkálta. Azonban a szlovák csoda a nyolcaddöntőben is folytatódott, Francesco Calzona válogatottja ugyanis folytatta az eddigi tendenciát és

ahogy a három csoportmeccsén, úgy ezúttal is megszerezte a vezetést már az első félidőben.

A 25. percig kellett várni ezúttal a szlovák találatra, egy felívelt labdánál Strelecet játszották meg fejjel, ő tökéletes ütemben ugratta ki Schranzot, aki külsővel tette el a labdát Pickford mellett. A szlovák csatárnak ez már a harmadik gólja volt ezen az Eb-n.

Fabian Strauch / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Nem követte elsöprő angol fölény a szlovákok vezető gólját, sőt Southgate csapata csak a szünet előtti utolsó perceket nyomta meg, de úgy hozta le az első félidőt, hogy nem találta el a szlovák kaput.

Bár a szünetben nem cserélt az angol kapitány, fokozta a szlovák védelemre fokozódó nyomást Anglia. Az 50. percben sikerült is bevenni a kaput, de Foden – aki a napokban ünnepelte harmadik gyermeke születését – lesen tartózkodott, amikor a passzt kapta a gólja előtt, jogosan lépett közben a VAR.

Nem sokkal később a torna egyik legszürreálisabb gólját kaphatta volna Anglia, amikor egy oldalvonal mellett elvégzett szabadrúgásnál nem figyelt a társtól érkező passzra Stones, a labda elgurult előtte, Strelec pedig egyből célba vette a kaput a saját térfeléről, a túlzottan kint álló Pickford fölött át is szállt a próbálkozás, de a kaput nem sikerült eltalálni.

Richard Pelham / Getty Images

A 78. percben nagy helyzetbe került Anglia, Harry Kane azonban pár méterről a kaput sem találta el fejjel. Amikor már azt hihettük, hogy kiesik Anglia, akkor egy bedobás után megcsúsztatta Guéhi a labdát,

Bellingham (ki más?) pedig ollózva bevette a szlovák kaput. A 95. percben történt mindez (a gólt itt lehet megnézni).

Jude Bellingham volt a meccs embere a Sofascore-nál.

 

Következett a hosszabbítás, aminek a legelején egy rossz angol lövés után Toney még tovább tudta fejelni a labdát, amit Kane aztán a kapuba bólintott, így már az angoloknál volt az előny. Érthető, hogy ez a fordulat padlóra küldte a szlovák csapatot, amely viszont a hosszabbítás szünetéig rendezte a sorokat, és sikerült nyílttá tennie a meccs hajráját. Az egyenlítés viszont már nem jött össze, Anglia jutott a nyolc közé, Szlovákia befejezte az Európa-bajnokságot.

Jún. 30. Június 30. 18:00
Gelsenkirchen Arena AufSchalke
Nyolcaddöntő

Marc Guéhi
M. Guéhi
3
Kobbie Mainoo
K. Mainoo
7
Juraj Kucka
J. Kucka
13
Jude Bellingham
J. Bellingham
17
Ivan Schranz
I. Schranz
25
Milan Skriniar
M. Skriniar
46

Lukás Haraslín
L. Haraslín
61
Tomás Suslov
T. Suslov
61
David Strelec
D. Strelec
61
Róbert Bozeník
R. Bozeník
61
Kieran Trippier
K. Trippier
66
Cole Palmer
C. Palmer
66
Peter Pekarík
P. Pekarík
77
Ondrej Duda
O. Duda
81
László Bénes
L. Bénes
81
Juraj Kucka
J. Kucka
81
Matús Bero
M. Bero
81
Kobbie Mainoo
K. Mainoo
84
Eberechi Eze
E. Eze
84
Ivan Schranz
I. Schranz
93
Norbert Gyömbér
N. Gyömbér
93
Phil Foden
P. Foden
94
Ivan Toney
I. Toney
94
Jude Bellingham
J. Bellingham
95


Harry Kane
H. Kane
91

Harry Kane
H. Kane
106
Conor Gallagher
C. Gallagher
106
Jude Bellingham
J. Bellingham
106
Ezri Konsa
E. Konsa
106
Denis Vavro
D. Vavro
108
Peter Pekarík
P. Pekarík
109
Lubomír Tupta
L. Tupta
109
Norbert Gyömbér
N. Gyömbér
114

4-2-3-1
4-3-3
Jordan Pickford J. Pickford 1
Kyle Walker K. Walker 2
John Stones J. Stones 5
Marc Guéhi M. Guéhi 6
Kieran Trippier K. Trippier 12
Kobbie Mainoo K. Mainoo 26
Declan Rice D. Rice 4
Bukayo Saka B. Saka 7
Jude Bellingham J. Bellingham 10
Phil Foden P. Foden 11
Harry Kane H. Kane 9
Martin Dúbravka M. Dúbravka 1
Peter Pekarík P. Pekarík 2
Denis Vavro D. Vavro 3
Milan Skriniar M. Skriniar 14
Dávid Hancko D. Hancko 16
Juraj Kucka J. Kucka 19
Stanislav Lobotka S. Lobotka 22
Ondrej Duda O. Duda 8
Ivan Schranz I. Schranz 26
David Strelec D. Strelec 18
Lukás Haraslín L. Haraslín 17

Megnyomta az utolsó perceket Anglia, de nem sikerült egyenlíteni

Vége az első félidőnek, Szlovákia meglepetésre 1-0-ra vezet.

A félidő úgy ért véget, hogy Mainoo gondolt egyet, egy csellel lövőhelyzetig jutott, a blokkról szögletre pattant. Utána Sakának volt egy blokkolt lövése, majd az újabb angol szöglet után Kane lőhetett kapásból, de nagyon rosszul találta el a labdát. Itt már mutatott életjeleket Anglia, de ez kevés lesz a folytatásra. Szünet.

Az angolok még nem találtak kaput

Az eddigi legnagyobb helyzet még nem sokkal a szlovákok gólja előtt volt, Amikro Kane fejese egy védő válláról/fejéről pattant szögletre. Négyszer vették eddig célba a szlovák kaput, kétszer blokkolni tudott a védelem.

Adrien Dennis / AFP

Még nem ment le az első félidő, de

a szlovákok már majdnem annyi veszélyt teremtettek az angol kapu előtt, mint a korábbi három ellenfél összesen. A meccs előtt 1,15 xG-t engedélyezett az angol védelem a riválisoknak, Szlovákia félóra játékkal 0,95-nél jár.

Ina Fassbender / AFP

Vezet Szlovákia, megérdemelten!

Megvan a szlovákok első kaput eltaláló lövése, egyből gól! Egy felívelt labdát fejeltek le, Strelec tartotta meg, majd remek ütemben kiugratta Schranzot, Walker beragadt így lesről szó sem lehet, majd laposan ellőtte a labdát Pickford mellett. Érik a szenzáció!

Laprekord lesz?

Halil Umut Meler nem szívbajos, próbálja a meccs elején megfogni a játékot. Angol oldalon három, szlovák oldalon egyszer villant eddig a sárga. Most épp Bellingham kapott, miután felrúgta ellenfelét.

Ozan Kose / AFP

A szlovákok kihagyták a meccs helyzetét

Tyű, mi maradt ki! Haraslín kapott remek kiugratást a bal szélen, Walker hiába rohant, nem érte utol, a lövésébe azonban még épp bele tudott vetődni Guéhi. A labda ide-oda pattogott Pickford kapuja előtt, de sikerült tisztázni. Veszélyes szabadrúgással jöhetett utána Szlovákia, de sikerült fejjel tisztázni. Nem lesz ez egy könnyű menet.

Nem sokon múlt

Szlovákia bekezdett, ahogy írtuk lentebb, most sem akarják sokáig húzni az első gól megszerzését. Hancko kísérte a támadást a bak szélen, meg is kapta a labdát, ballal lőtt, de eltévesztette a hosszú alsót.

Ez gyors volt

Guéhi akasztott meg egy szlovák támadást, szabálytalanul. Kapott is érte egy sárgát, ami egy belső védőnek nem túl jó hír a meccs ilyen korai szakaszában.

Megy a meccs!

Pickford ott van a pályán, így a jelek szerint nem volt komoly következménye a bemelegítésnél összeszedett sérülésnél.

Lesz meglepetés?

Már a hosszabbítás is az lenne. Az Opta valószínűségszámítási modellje szerint 65,3 százalék az esélye annak, hogy Anglia a rendes játékidőben nyer, és csak 14 százalék annak, hogy Szlovákia győz 90 perc alatt.

Feszült a hangulat az angol csapat körül

Ha a semleges szurkolók elégedetlenek, képzeljük el, mi a helyzet a szigetországban… Gareth Southgate össztűz alatt, miközben a kapitány is komoly nyomást helyezett magára azzal, hogy azt mondta, ha nem teljesít jobban a csapata, mint az előző Eb-n, távozik. Na most tizenegyesekkel bukott el Anglia 2021-ben, az olaszok elleni döntőn. Azaz Southgate mondott egy all-int.

Kapcsolódó
Láthatatlan sztárokkal lábalna ki a középszerűségből a magyarokkal példálózó angol kapitány
Gareth Southgate elismerte a hibáját, de arra kéri a szurkolókat, tartsanak ki a csapat mellett.

Elég egyoldalú eddig a közös múlt

Hat meccset játszott egymással a két csapat, Anglia pedig ötször nyert, az egyetlen botlás, 0-0-s döntetlen viszont épp egy Európa-bajnokságon volt, még 2016-ban. Legutóbb 2017-ben, a vb-selejtezőben találkozott a két válogatott, Anglia akkor 2-1-re győzött.

Olvasói sztorik