Élő Közvetítések

Bellingham a 95. percben ollózta hosszabbításra a meccset, nyolc közé jutott Anglia

Kenzo Tribouillard / AFP
Kenzo Tribouillard / AFP
Az angol labdarúgó-válogatott a kiesés szélén volt a Szlovákia elleni nyolcaddöntőben, de Jude Bellingham a 95. percben hosszabbításra mentette a mérkőzést, majd Harry Kane a ráadás legelején egy fejessel eldöntötte a továbbjutást.

Az angol csapat a csoportkör során minden várakozást alulmúlt, ami a támadójátékot illeti, a csapat mindössze két gólt szerzett, igaz, közben a torna eddigi legjobb védekezését produkálta. Azonban a szlovák csoda a nyolcaddöntőben is folytatódott, Francesco Calzona válogatottja ugyanis folytatta az eddigi tendenciát és

ahogy a három csoportmeccsén, úgy ezúttal is megszerezte a vezetést már az első félidőben.

A 25. percig kellett várni ezúttal a szlovák találatra, egy felívelt labdánál Strelecet játszották meg fejjel, ő tökéletes ütemben ugratta ki Schranzot, aki külsővel tette el a labdát Pickford mellett. A szlovák csatárnak ez már a harmadik gólja volt ezen az Eb-n.

Fabian Strauch / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Nem követte elsöprő angol fölény a szlovákok vezető gólját, sőt Southgate csapata csak a szünet előtti utolsó perceket nyomta meg, de úgy hozta le az első félidőt, hogy nem találta el a szlovák kaput.

Bár a szünetben nem cserélt az angol kapitány, fokozta a szlovák védelemre fokozódó nyomást Anglia. Az 50. percben sikerült is bevenni a kaput, de Foden – aki a napokban ünnepelte harmadik gyermeke születését – lesen tartózkodott, amikor a passzt kapta a gólja előtt, jogosan lépett közben a VAR.

Nem sokkal később a torna egyik legszürreálisabb gólját kaphatta volna Anglia, amikor egy oldalvonal mellett elvégzett szabadrúgásnál nem figyelt a társtól érkező passzra Stones, a labda elgurult előtte, Strelec pedig egyből célba vette a kaput a saját térfeléről, a túlzottan kint álló Pickford fölött át is szállt a próbálkozás, de a kaput nem sikerült eltalálni.

Richard Pelham / Getty Images

A 78. percben nagy helyzetbe került Anglia, Harry Kane azonban pár méterről a kaput sem találta el fejjel. Amikor már azt hihettük, hogy kiesik Anglia, akkor egy bedobás után megcsúsztatta Guéhi a labdát,

Bellingham (ki más?) pedig ollózva bevette a szlovák kaput. A 95. percben történt mindez (a gólt itt lehet megnézni).

Jude Bellingham volt a meccs embere a Sofascore-nál.

 

Következett a hosszabbítás, aminek a legelején egy rossz angol lövés után Toney még tovább tudta fejelni a labdát, amit Kane aztán a kapuba bólintott, így már az angoloknál volt az előny. Érthető, hogy ez a fordulat padlóra küldte a szlovák csapatot, amely viszont a hosszabbítás szünetéig rendezte a sorokat, és sikerült nyílttá tennie a meccs hajráját. Az egyenlítés viszont már nem jött össze, Anglia jutott a nyolc közé, Szlovákia befejezte az Európa-bajnokságot.

Jún. 30. Június 30. 18:00
Gelsenkirchen Arena AufSchalke
Nyolcaddöntő

Marc Guéhi
M. Guéhi
3
Kobbie Mainoo
K. Mainoo
7
Juraj Kucka
J. Kucka
13
Jude Bellingham
J. Bellingham
17
Ivan Schranz
I. Schranz
25
Milan Skriniar
M. Skriniar
46

Lukás Haraslín
L. Haraslín
61
Tomás Suslov
T. Suslov
61
David Strelec
D. Strelec
61
Róbert Bozeník
R. Bozeník
61
Kieran Trippier
K. Trippier
66
Cole Palmer
C. Palmer
66
Peter Pekarík
P. Pekarík
77
Ondrej Duda
O. Duda
81
László Bénes
L. Bénes
81
Juraj Kucka
J. Kucka
81
Matús Bero
M. Bero
81
Kobbie Mainoo
K. Mainoo
84
Eberechi Eze
E. Eze
84
Ivan Schranz
I. Schranz
93
Norbert Gyömbér
N. Gyömbér
93
Phil Foden
P. Foden
94
Ivan Toney
I. Toney
94
Jude Bellingham
J. Bellingham
95


Harry Kane
H. Kane
91

Harry Kane
H. Kane
106
Conor Gallagher
C. Gallagher
106
Jude Bellingham
J. Bellingham
106
Ezri Konsa
E. Konsa
106
Denis Vavro
D. Vavro
108
Peter Pekarík
P. Pekarík
109
Lubomír Tupta
L. Tupta
109
Norbert Gyömbér
N. Gyömbér
114

4-2-3-1
4-3-3
Jordan Pickford J. Pickford 1
Kyle Walker K. Walker 2
John Stones J. Stones 5
Marc Guéhi M. Guéhi 6
Kieran Trippier K. Trippier 12
Kobbie Mainoo K. Mainoo 26
Declan Rice D. Rice 4
Bukayo Saka B. Saka 7
Jude Bellingham J. Bellingham 10
Phil Foden P. Foden 11
Harry Kane H. Kane 9
Martin Dúbravka M. Dúbravka 1
Peter Pekarík P. Pekarík 2
Denis Vavro D. Vavro 3
Milan Skriniar M. Skriniar 14
Dávid Hancko D. Hancko 16
Juraj Kucka J. Kucka 19
Stanislav Lobotka S. Lobotka 22
Ondrej Duda O. Duda 8
Ivan Schranz I. Schranz 26
David Strelec D. Strelec 18
Lukás Haraslín L. Haraslín 17

Vége a meccsnek!

Anglia túlélte ezt a meccset, ami azért összességében bravúr. Szlovákia a 95. perc elején még továbbjutásra állt, de aztán mégiscsak kiesett. Minden elismerést megérdemel északi szomszédunk válogatottja.

 

A meccs statisztikái.

Oldalháló

Boznik ugrott ki a jobb szélen, kiszorított helyzetből is lőtt, de az oldalhálót találta el. Még mozgósítani tudják az utolsó erőket a szlovákok.

Ez fölé ment

Egy olyan 21 méterről rúghatott szabadrúgást Szlovákia, jó helyről ráadásul, a kapuval szembe. Tupta vállalta magára a lövést, de fölé ment a kísérlete.

Vége a hosszabbítás első félidejének

Nagyot fordult a világ. Szlovákiának gyakorlatilag egy bedobást kellett volna kivédekeznie, nem sikerült, az angolok pedig fordítani tudtak, negyed órára vannak a továbbjutástól, miközben a szlovákok már lassan a térdükön járnak.

Mi maradt ki????

Pekarík a kapu torkából lőtt fölé. A csereként beállt Bénes tekerte középre a labdát, Pekarík érkezett a hosszún, de három lépésről is a kapu fölé lőtt, a térdével tudta már csak irányítani a labdát. Alighanem lesen volt, az asszisztens is emelte a zászlót.

Egy kis statisztika

Harry Kane-nek ez a mostani a 14. gólja volt nagy tornán, európai játékosok közül Cristiano Ronaldo (22), Mroslav Klose (19), Gerd Müller (18) és Jürgen Klinsmann (16) szerzett többet.

És ott az angol vezetés!

A meccs képet is ezt mutatta, hogyha beakad az első angol gól, akkor bizony fordíthatnak. Egy rosszul eltalált lövést bólintott tovább Toney, Kane pedig közelről a kapuba fejelt.

Hosszabbítás

Micsoda fordulat. Érett a torna meglepetése, de az angolok túlélték egy klasszis villanás miatt. Bellinghamre nincsenek szavak.

Richard Pelham / Getty Images

Egyenlít Anglia!!!!!

Hihetetlen! Walker nagy bedobását csúsztatták meg középen, Bellingham pedig a kapuba ollózza. A 95. percben. Ki más? Elképesztő!

Kapufa!

Centikre az egyenlítéstől Anglia. Rice unta meg a tilitolit, a tizenhatoson kívülről, jobbal vette célba a kaput, és majdnem igaza is lett, de a kapufát találta el. A kipattanót Kane már nem tudta a kapura irányítani.

PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

Semmi nem megy be

Kane egy védőt is lerántva került üres helyzetbe egy szabadrúgás után, 5-6 méterről bólinthatott, de a kaput sem találta el. Dúbravkának még nem kellett védenie a meccsen – mondjuk itt alighanem verve lett volna, ha kicsit beljebb megy a fejes.

Palmer a pályán

Beküldött egy támadót Souhtgate, igaz, ezt a változtatást a kényszer szülte, Trippier ugyanis megsérült egy térd a térd elleni ütközés során.

Atyaég!

Kis híján a saját térfeléről szerzett gólt Strelec. Walker ellen szabálytalankodtak az oldalvonal mellett, a szabadrúgás után azonban Stones nem figyelt, a labda elgurult mellette, a szlovák csatár pedig egyből kapura lőtt, Pickford ugyanis a tizenhatoson is kívül helyezkedett el. Esélye sem lett volna védeni, Strelec azonban, ha kicsivel is, de a kapu mellé célzott. Ez a gól összefoglalta volna az angolok Európa-bajnokságát.

Egyenlít Anglia? Nem, les!

Ez nem tartott sokáig. Pedig lassan kezdte a félidőt Anglia, de Kane kitette a bal szélre a labdát, Trippier pedig centerezett, a napokban a harmadik gyermeke születését ünneplő Foden a kapuba passzolt. Lesen volt ugyanakkor, a VAR így közbelépett. Nincs egyenlítés!

Ismerős?

2016-ban ugyanez volt a helyzet félidőben Izland ellen. 4 engedett próbálkozás, egy kapott gól, 0,9-es kapott xG. Akkor kiesés lett a vége, Izland 2-1-gyel ment tovább.

Olvasói sztorik