Hírek

Southgate a csoportgyőzelmet jelentő 0-0 után: Nagyon büszke vagyok a játékosokra

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

Büszke játékosaira Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akinek a csapata kedden gól nélküli döntetlent játszott Szlovénia együttesével, és az élen végzett a németországi Európa-bajnokság C csoportjában.

A szurkolók a második félidőben a csapat mellett álltak, ez nagyszerű érzés. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, teljes egészében kontrollálták a mérkőzést, jó néhány lehetőséget kialakítottak. Sajnos ezeket nem tudtuk kihasználni, de a védekezésünk végig stabil maradt

– idézte az angolok szakvezetőjét az európai szövetség honlapja.

Hozzátette, természetesen szeretnék több góllal megörvendeztetni a szurkolókat, de a legfontosabb most, hogy csoportelsőként jutottak a nyolcaddöntőbe.

Ezzel az eredménnyel végül a szlovénok is ott lesznek a legjobb 16 között. Matjaz Kek szövetségi kapitány szerint rászolgáltak erre.

„A torna egyik favoritja ellen olyan játékot nyújtottunk, amivel bebizonyítottuk, hogy megérdemeljük a továbbjutást. Volt némi szerencsénk is, a szurkolóink pedig az utolsó pillanatig biztattak minket”.

Az angol válogatott győzelemmel továbbjuttatta volna a magyar csapatot. Hogy a csoportkör utolsó játéknapon milyen eredményeknek kell születniük ahhoz, hogy Marco Rossi csapata nyolcaddöntőt játszhasson, arról itt írtunk:

Kapcsolódó
A török és a portugál csapaton múlik a magyar válogatott továbbjutása
60 százalékra csökkentek a továbbjutási esélyeink, de nem reménytelen a helyzet.
Olvasói sztorik