„A körülményekhez képest jól van” – barátnője beszélt Varga Barnabás állapotáról

A csatár köszöni a sok kedves üzenetet, amit kapott.

Hétfőn megműtötték Varga Barnabást, a magyar válogatott és a Ferencváros csatárát, aki szerdán hagyhatja el a kórházat. Varga a Skócia elleni, drámai győzelem során ütközött az ellenfél kapusával, több helyen is eltört az arccsontja. A stuttgarti klinika arcsérülésekre szakosodott orvosainak tájékoztatása szerint a beavatkozás komplikációmentes volt, írja az MLSZ X-oldala.

„Nem lehet leírni mit éreztünk, az egész egy rémálom volt, nem is szeretnék erről beszélni.

A lényeg, hogy Barni a körülményekhez képest jól van, ma délután a műtéten is túlesett.

A beavatkozás sikeres volt, és hálásan köszöni azt a sok kedves üzenetet, amit kapott a szurkolóktól az elmúlt órákban. Minden másról jelen pillanatban nincs értelme beszélni” – mondta a fradi.hu-nak a játékos párja, Laura.

Miközben Vargát ápolták, feltűnően lassan érkezett meg a pályára a hordágy, Szoboszlai Dominik sürgette meg a mentősöket, majd a magyar csapatkapitány később kritikusan fogalmazott a protokollt illetően. Az európai szövetség, az UEFA szerint viszont profin működött minden.

Kapcsolódó