„Nincs más alternatíva, csak a győzelem” – Rossi változtatni fog a kezdőn a skótok ellen

Szoboszlai Dominikről külön szót ejtett a szövetségi kapitány.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya igazi ki-ki mérkőzésre számít vasárnap a skótok ellen a németországi Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.

Két meccsen nulla pontot szereztünk, ezek után nincs más alternatíva, csak a győzelem.

Ez egy ki-ki meccs lesz, amelyen mindkét csapatra ugyanolyan nyomás nehezedik. Nekik és nekünk is kell a három pont, egy cipőben járunk. Ha megvan, azzal továbbjuthatunk, de ha mégsem, akkor is úgy távozunk, hogy három pontot bezsebeltünk” – mondta az MTI érdeklődésére szombati sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

Az 59 éves tréner közölte, fizikálisan rendben van az együttese, de az utolsó pillanatig várnak az értékelésekkel, hogy ki milyen állapotban van. Kifogásokat nem keres, mert az ellenfélnek ugyanúgy ez lesz a harmadik összecsapása.

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik miatt pedig nem aggódik, az elmúlt három napban elsősorban a regenerációjára koncentráltak.

Másik újságírói kérdésre elárulta, hogy az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésen megsérült Callum Styles már négy napja együtt edz a társaival, így készen áll a játékra. A kezdőcsapatot illetően pedig úgy fogalmazott, lesz néhány változtatás, viszont ezt most nem a rossz játék, hanem a csapat frissítése indokolja.

A várható kezdő az MTI szerint

Gulácsi – Botka, Orbán, Dárdai – Fiola, Styles, Nagy Á., Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga

„Skócia mindig agresszív futballt játszik, az első két meccsen is ezt próbálta. Az első, németek elleni találkozót nehéz értékelni, mert korán tíz emberre fogyatkozott a szigetországi együttes, ami rémálom bármelyik csapat számára ilyen erős riválissal szemben. Ismerjük a skótok küzdőszellemét, amit megmutattak Svájc ellen, még ha volt is szerencséjük” – beszélt a soron következő ellenfélről Rossi, aki a legveszélyesebb játékosok között John McGinnt és Scott McTominayt említette.

Az előző fordulót követően a játékvezetőt kritizáló Rossi a bíráskodást illetően azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a következetesség jellemezze, mert a németek elleni 2-0-s vereség alkalmával a holland Danny Makkelie nem így járt el.

„Nem keresek kifogásokat, hogy nem fújta be az első gól előtti szabálytalanságot, anélkül is nyertek volna a németek, akik rúgtak még egy gólt. Nem ez volt a döntő. De a videobíró korában nem kell, hogy számítson, melyik csapat mennyire erős, ugyanolyan védelmet kell jelentsen Georgia és Magyarország, vagy mint Németország és Olaszország számára” – mondta Rossi.

Vasárnap 21 órakor kezdődik a magyar-skót mérkőzés az A csoport zárófordulójában.

Kapcsolódó
A törökök összehozták a mostani Eb legcikibb öngólját
Ez még egy darabig kísérteni fogja az érintett játékosokat.