Furcsa helyzet, amikor az ember tervezgeti, hogy kilátogat az Európa-bajnokságra. Melyik városba menjek? Melyik ellenfél ellen? Ezernyi kérdés merül fel, de az idei Eb-n bizonyára Stuttgartot, a németek elleni mérkőzést felelte volna a legtöbb magyar.
A németek elleni párosítás már most komoly emlékekkel bír, 2021-ben sokan együtt sírtunk Schäfer Andrással, aki négy perc híján befejelte a válogatottat a legjobb tizenhat közé, vagy ott van egy évvel később Szalai Ádám varázslatos sarkazása, amivel nyertünk a lipcsei Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Talán nem lövünk mellé azzal, ha azt állítjuk – a három meccs közül ezt várták a magyar drukkerek leginkább.
A Stuttgart felé zakatoló vonaton ennek még kevés nyoma volt kedden. A vagonokban mindenki a maga vérmérséklete szerint készült az Eb-kalandra, de csak a büfékocsi környékén lehetett szórványos éneket hallani. Aki utazott már hosszasan vonaton, tapasztalhatta már, hogy minél távolabb ér, annál gyorsabban fogynak el a felismerhető magyar szavak. Ezúttal azonban egy pillanatra sem tűnt el, sőt az idő múlásával egyre harsányabbak lettek a vidáman söröző szurkolók.
Naná, hogy megyünk! Ahol a válogatott, ott a helyünk!
– mondta egyikük, amikor szóba került az Európa-bajnokság.
Az utasok között zömmel a keményvonalas drukkerek bukkantak föl, általában nagyobb haveri társaságok, csoportok gyűltek össze. Ennek megfelelő hangulatban telt az út. Egy budapesti különítmény különösen lelkesnek bizonyult, mert bár a szállásukat Stuttgarttól délre foglalták le, elmondásuk szerint minden időt és pénzt megér, ha látják a németeket ki… kapni. Egy másik csoport videohívásban szólt a család otthoni tagjainak, hogy befutott a vonat Münchenbe, ahol át kellett szállni.
Eddigre már mindenki megtudta, hogy sem Loic Nego, sem Balogh Botond nem tud pályára lépni Németország ellen, mert a leghangosabb társaság hangos baszdmegolás közepette tudatta a hírt az utazó közönséggel. Annak is híre ment már, hogy fokozott rendőri figyelmet kap a párharc, így aztán szemünk sem rebbent, amikor marcona, unott arcú rendőrök figyelték, amint a magyarok már hangosan énekelve, szokásos rigmusokat üvöltve szállnak át egyik vonatról a másikra.
Rövid közvélemény-kutatásom igazi érzelmi hullámvasútnak bizonyult ezalatt. Tamás szerint ugyanis megint megverjük őket, mert Varga Barnabás fejel egy gólt. Nem sokkal később viszont Dani és barátnője lesütött szemmel vallotta be, hogy szerintük csúnyán eltángálnak majd minket a németek.
„Van egy tippjátékunk, mindenki bedobott egy kis pénzt, a végén a dobogósok kapják. Ebben azt mondtam, 2-0-ra nyernek a németek. Nem esett jól beírni, de ez a realitás” – magyarázta Gábor, akit aztán a társai el is hordtak mindennek, amiért a magyarok ellen tippelt.
Piros, fehér és fekete pólóban úton-útfélen hazai szurkolóba botlott az ember, gyakorlatilag olyan érzést keltett a helyszín, mintha egy magyar városba ért volna.
„Összevontuk a családi nyaralással, ha már így alakult. Én csak a nagy tornákon nézek focit, de a fiam imádja, hát itt vagyunk” – mondta egy házaspár, Ábel pedig valóban lelkesen kiabálta, hogy Ria, ria, Hungária, sőt 3-0-ás magyar sikert jósolt. Egy másik magyar társaság is szemet szúrt, mivel több generáció férfi tagja is képviseltette magát a legfiatalabbtól a legidősebbig, mivel „a csajokat nem érdekli a foci”. Ők Debrecent képviselték.
A mérkőzés helyszínéül szolgáló MHPArena előtt szinte csak egy-két szurkoló lézengett dél körül a mérkőzés napján, így aztán volt idő kikérdezni a németeket is. Julian elmondása szerint tartani kell a magyaroktól, mert az elmúlt években nagyon kemény ellenfelek voltak, ráadásul az első fordulót követően biztosan felszívják magukat. Ezzel szemben Kevin már-már sajnált, miközben elárulta, hogy szerinte simán nyer majd a Nationalelf.
„Magyarország? Pont nem sokára készülünk a Balatonra” – lelkendezett egy fiatal pár, akit jobban érdekelt, hol érdemes lángost venni, mint hogy az esti eredményt megtippelje. Azért kellő mennyiségű futballőrültet lehetett találni Stuttgart belvárosában.
A válogatottunk most nagyon jó. Nagelsmann alatt összekovácsolódott a csapat, magabiztosan, jól játszunk. Bocsáss meg, de nem látok rá esélyt, hogy ezt a magyar csapat elrontsa. Tudom, hogy kell nektek a pont, de ma biztos nem adunk
– elemezte a helyzetet Elias.
Az idő viszont rohamosan fogyott, hiszen mindenki tudta, hogy a magyar szurkolók tábora délután kettőtől már megindul a Mittlerer Schlossgartentől. Órát lehetett volna igazítani a szervezőkhöz, mert 14:00-kor valóban útjára indult a csapat. Hatalmas hangerővel és lelkesedéssel hömpölygött a tömeg, a környékbeliek az ablakokból kihajolva, erkélyekről, teraszokról nézték a látványos jelenetet, amit füstölők és görögtűz is színesített. „Szervusztok, szervusztok” – kiabálták a kerítésre támaszkodó németeknek itt-ott a magyarok, de akadtak olyanok is, akik az útból félreállt munkásoknak skandálták, hogy „dolgozzatok, dolgozzatok”.
Bár szerda reggel még búskomor idő volt, délutánra már tűzött a nap, ami hamar éreztette hatását az éneklés során is. Amikor azonban egy aluljáróba ért a tömeg, ott aztán beindult a buli! A kiváló akusztika, az árnyék és egyáltalán az egész fesztiválhangulat eltartott vagy 20 percig, amit csak el lehet énekelni, az fel is csendült. Ezt követően nyugodtabb lett a hangulat, bár a Károly király hídján (König-Karls-Brücke) akkora ugrálás volt, hogy érezni lehetett, ahogy mozog az egész híd.
„Ajj, baszd meg, hogy kikaptunk Svájctól, mennyire más lehetne most?!” – mondta egy srác, miközben a telefonját kotorta elő, hogy képeket és videót csináljon a vonulásról.
Az első fordulóból egyébként inkább a mutatott játék maradt meg a szurkolók számára csalódásként, mintsem az eredmény, de azért mások is felemlegették a vereséget. Ennek ellenére kifejezetten pozitív légkör uralkodott a vonulás alatt. Az emberek lelkesen énekeltek, boldogan kiabáltak mindenfélét, ha valaki videót készített, akkor a mezét csókolgatta, vagy a pólóján mutogatta a feliratot. Nyoma sem volt letargiának.
Ahogyan apránként megtelt a stadion, úgy költözött bele élet is. A német drukkerek eleinte csak akkor voltak hangosak, ha a magyar csapatot fütyülték ki. Amikor viszont színre lépett a Nationalelf, igazi hangorkán támadt. A meccs kezdetéig gyakorlatilag hangpárbaj zajlott, de győzött a túlerő, egyértelműen nyerte ezt a csatát a hazai publikum – kivéve, amikor felcsendült a stuttgarti arénában a Nélküled és a Reptér!
A nagy várakozás nem volt hiábavaló, Sallai Roland 20 másodperc alatt labdát szerzett, de Manuel Neuer sajnos résen volt és időben jött ki a kapujából. A remek kezdés után átvette az irányítást a német válogatott, Toni Kroos vezérletével olyan könnyedséggel járt a labda, hogy élményszámba ment. Komoly szépséghiba, hogy a mi kárunkra…
Hamar beszorultunk a tizenhatosunkra, de pont amikor úgy tűnt, belerázódtunk a meccsbe, jött az első gól. Willi Orbán esett el Ilkay Gündogan mellett, amiből aztán nagy kavarodás lett, végül Jamal Musiala belőtte a hálónkba a labdát. A modern labdarúgás vívmánya, hogy van még ilyenkor remény, a VAR. Hátha elveszik! Hiszen meglökték Orbánt, azt csak le kéne fújni! De Danny Makkiele és a videobíró is gólt ítélt, hiába mutogatták a játékosok a kivetítőn, hogy fault volt…
Percek alatt jöhetett volna az egyenlítés, de Szoboszlai Dominik parádés szabadrúgását kivédte Neuer. Beindult a meccs, nagyon hajtottak a magyarok, érezhetően feldühítette őket a gól. Szoboszlai dühében a levegőt verte ököllel időnként, mert semmi sem jött össze, aztán a félidő hajrájára ismét beszorult a válogatott. Musiala oldalhálóban landoló lövését a fél stadion bent látta már, de végül nem a németek lőttek gólt, hanem a magyarok. Csak éppen lesről. Orbán ugyanis a szabadrúgásnál bemozdult, így már az ő fejese les volt.
Szünetben sem lankadt a remény, bár térfélcsere után még inkább fullasztóvá vált a németek fölénye annak ellenére is, hogy Szoboszlai állandóan integetett a többieknek, hogy menjenek előrébb. Gulácsi Péter védett egy nagyot – nem először a meccsen –, majd Sallai egyéni villanása után Varga Barnabás fejelt kapu fölé. Itt már kezdett megroppanni a magyarok bizalma, majd a második félidő derekán egy szépen végigvitt támadás végén a kapunk elé bántóan üresen érkező Gündogan bepasszolta a második német gólt.
Ekkor kisebb ünnepséget rendezett már a német publikum, Gulácsi is újabb védéseket mutatott be, de a hajrára megrázta magát Marco Rossi csapata, egy hatalmas tömegjelenet végén Joshua Kimmich a gólvonalról tisztázott, a 93. percben pedig Emre Can kezezéséért sem világos, miért nem járt büntető a mieinknek. Kikapott a válogatott 2-0-ra.
A stadionból kisétálva azonban mégsem a himnuszból a balsors köszönt vissza. Akadtak persze csalódott arcok, de összességében elégedettség látszott a magyarokon. Látták, megértették az erőfeszítést, amit a mérkőzésbe beletettek a focisták.
Jó volt itt lenni, a része lenni ennek az egésznek. Nekem nagyon jó élmény volt az eredményt leszámítva
– összegzett Imre, akinek őszinte mosoly ült az arcán.
Valahol pedig éppen erről szól az egész Európa-bajnokság, hogy mindenki megmutathatja magát, hogy mire képes. A tömeg lassacskán oszlott csak el az utcákon, a német autósok vígan dudálva ünnepelték a győzelmet. A drukkerek itt ott Deutschland, Deutschland kiáltással éltették az országot és annak legjobb labdarúgóit, amely kisvártatva csak „slánd”-ra módosult két harsány nevetés közepette.
A magyaroknak nem sok vigasz maradt, különösen azok után, hogy Skócia 1-1-es döntetlent játszott Svájccal. Egyetlen gyógyír maradt, az utolsó fordulós győzelem.
