„Sokkal nehezebb dolgunk volt, mint a skótok ellen” – Toni Kroos a magyarok elleni Eb-meccsről

A német válogatott klasszisa szerint profitál abból a hazai válogatott, hogy a magyar csapat megnehezítette a dolgukat.

Rendesen bekezdett a német labdarúgó-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, ugyanis a skótok 5-1-es kiütése után Magyarország ellen 2-0-ra nyertek Toni Kroosék. A pályafutása utolsó tornáján szereplő középpályás ismét komoly statisztikát hozott össze, 124 pontos passzal zárta a mérkőzést, 95 százalékos hatékonysággal osztogatott.

Mindig fontos a jó kezdés. Mostanában ez nem annyira volt jellemző ránk, hogy győzelemmel kezdjünk, és ilyenkor már a második mérkőzéstől kezdve jöttek a problémák

mondta Kroos a Kickernek azzal kapcsolatban, hogy ezúttal már a második fordulóra sikerült bebiztosítani a csapatnak a továbbjutást a legjobb 16 közé.

A középpályás a skótok elleni meccset követően úgy nyilatkozott, hogy keményebb mérkőzésre számít Magyarország ellen, mert Marco Rossi csapatát egy-két polccal magasabbra helyezi. Erre most is ráerősített.

Nehezebb dolgunk volt, mint a skótok ellen. Le kellett küzdjünk egy-két akadályt, de végül kényelmesen nyertünk. Fontos, hogy túléljük az olyan pillanatokat, mint amik ma is voltak, amikor helyzetei voltak a magyar csapatnak.

Sokat adnak az ilyen helyzetek a csapatnak, amik a hasznunkra lesznek az egyenes kiesés szakaszban, amikor igazán jó ellenfelekkel találkozunk. Tudjuk, hogyan reagáljunk. Nem fogunk minden mérkőzésen az első pillanattól a végéig jól játszani és minden párharcot megnyerni. Ezért fontos, hogy pozitívan jöjjünk ki az ilyen szituációkból” – magyarázta Kroos.

Kapcsolódó