Élő Közvetítések

Egykapuzott, de végül egy öngóllal verte a spanyol csapat a hervadt címvédőt

OZAN KOSE / AFP
OZAN KOSE / AFP

A spanyol válogatott 1-0-ra győzött a címvédő Olaszország ellen az Európa-bajnokság B csoportjában, és ezzel már továbbjutónak mondhatja magát.

Az olaszoknál Spalletti ugyanazt a kezdőt vetette be, mint Albánia ellen, míg a spanyol kapitány, De la Fuente mindössze egy helyen változtatott, az izomproblémákkal küszködő Nacho helyett Laporte került a védelembe.

Az első félidőben egyirányú forgalom zajlott a pályán, és csak Donnarummán múlt, hogy nem került előnybe a spanyol csapat. Az olaszok kapusa már másfél perc után bravúrt mutatott be, amikor kitolta a léc alól Pedri fejesét, majd hasonlóan fontos mentést mutatott be, amikor Fabián Ruiz távoli bombáját szedte ki. Volt olyan jelenet is, amikor Donnarumma már verve volt, Williams például az ötösről, tiszta helyzetből fejelt mellé.

A Bilbao szélsője nagyon élt, de az egész spanyol csapat magasan verte játékban az olaszt, amely alig járt az ellenfél 16-osának közelében.

A játék képe a második félidő elején sem változott, Pedri elpuskázott egy hasonlóan nagy ziccert, mint az első félidőben, de ami nem ment a spanyol támadóknak és középpályásoknak, az összejött egy olasz védőnek, Calafiorinak. Az 55. percben Williams sokadszor bolondította meg az olaszok jobb oldalát, a beadását Morata megcsúsztatta, Donnarumma belepaskolt, de pont Calafiori lábára pattant a labda, onnan pedig az olasz kapuba került.

Ez volt az olasz Eb-történet első öngólja.

A folytatásban is lendületben maradt a spanyol csapat, Morata a 16-oson kívülről dolgoztatta meg Donnarummát, majd a mezőny legjobbja, az ellenállhatatlan Williams találta el a lécet egy látványos lövéssel.

Az olaszoknak végül úgy jött össze egy darab kaput eltalált lövés, hogy egy közepesen veszélyes szöglet után a labda a spanyol kapusnál, Unai Simónnál landolt, miután Cristante a rövid saroknál nem tudott beleérni.

A legvégén még a Betis 30 éves szélsője, a spanyol csapatban első tétmeccsét játszó Ayoze Pérez hagyott ki két helyzetet, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy Donnarumma mutatott be két újabb bravúrt. A vége így 1-0 lett, a spanyolok ezzel nyolcaddöntősök, az olaszok pedig az utolsó körben majd kardozhatnak a horvátokkal a továbbjutásért, igaz, Spalletti csapatának egy iksz is elég az üdvösséghez.

Az UEFA-nál Williams lett a meccs legjobbja, de a Sofascore-nál Cucurellának voltak a legjobb statisztikái.

www.sofascore.com

Az állás:

1. Spanyolország 2 2 – – 4-0 6 pont – már továbbjutott
2. Olaszország 2 1 – 1 2-2 3
3. Albánia 2 – 1 1 3-4 1
4. Horvátország 2 – 1 1 2-5 1

 

A csoport további programja:
3. forduló (június 24., hétfő):
Albánia – Spanyolország, Düsseldorf 21.00
Horvátország – Olaszország, Lipcse 21.00

Jún. 20. Június 20. 21:00
Gelsenkirchen Arena AufSchalke

Gianluigi Donnarumma
G. Donnarumma
15
Rodri
Rodri
46

Jorginho
Jorginho
46
Bryan Cristante
B. Cristante
46
Davide Frattesi
D. Frattesi
46
Andrea Cambiaso
A. Cambiaso
46
Bryan Cristante
B. Cristante
46
Riccardo Calafiori
R. Calafiori
55
Federico Chiesa
F. Chiesa
64
Mattia Zaccagni
M. Zaccagni
64
Gianluca Scamacca
G. Scamacca
64
Mateo Retegui
M. Retegui
64
Robin Le Normand
R. Le Normand
69
Pedri
Pedri
71
Álex Baena
Á. Baena
71
Lamine Yamal
L. Yamal
71
Ferran Torres
F. Torres
71
Álvaro Morata
Á. Morata
78
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
78
Nico Williams
N. Williams
78
Ayoze Pérez
A. Pérez
78
Lorenzo Pellegrini
L. Pellegrini
82
Giacomo Raspadori
G. Raspadori
82
Fabián Ruiz
F. Ruiz
94
Mikel Merino
M. Merino
94
Dani Carvajal
D. Carvajal
96

4-3-3
4-2-3-1
Unai Simón U. Simón 23
Dani Carvajal D. Carvajal 2
Robin Le Normand R. Le Normand 3
Aymeric Laporte A. Laporte 14
Marc Cucurella M. Cucurella 24
Pedri Pedri 20
Rodri Rodri 16
Fabián Ruiz F. Ruiz 8
Lamine Yamal L. Yamal 19
Álvaro Morata Á. Morata 7
Nico Williams N. Williams 17
Gianluigi Donnarumma G. Donnarumma 1
Giovanni Di Lorenzo G. Di Lorenzo 2
Alessandro Bastoni A. Bastoni 23
Riccardo Calafiori R. Calafiori 5
Federico Dimarco F. Dimarco 3
Nicolo Barella N. Barella 18
Jorginho Jorginho 8
Davide Frattesi D. Frattesi 7
Lorenzo Pellegrini L. Pellegrini 10
Federico Chiesa F. Chiesa 14
Gianluca Scamacca G. Scamacca 9

Ez aztán a kombináció!

Williams nem adta be a szabadrúgást, inkább áttette a túloldalra lövésre, Fabián Ruiznak, akinek vissza kellett nyúlnia, mivel a háta mögé jött a labda, majd a 17-18 méteres lövése elszállt a lelátó 48. sorába.

62-38

Sokkal többet van a labda a spanyoloknál. Az olaszok még tartják magukat, de ezt leginkább Donnarummának köszönhetik.

Okos meglátás, okos lövés, jó blokk

A spanyolok szépen passzolgattak az olaszok 16-osánál, majd Carvajal jobbról visszatette a második hullámban érkező Rodrinak, akinek a lövését Bastoni blokkolta.

Megint spanyol helyzet

Yamal indult el, végül a 16-osnál Moratához került a labda, aki vitte-vitte, majd éles szögből lőtt, Donnarummában azonban elakadt a labda.

Túl vehemensen reklamált az olasz kapus

Di Lorenzót találta el könyökkel Williams, az olasz védő lent maradt, a bíró megállította a játékot, Donnarumma pedig nagyon szenvedélyesen reklamált, aminek sárga lap lett a vége.

Pellegrinit ápolják egy ideje

Pedri rúgott oda neki, Spalletti el is küldte melegíteni Cristantét.

Frissítés: Pellegrini vissza akar állni az ápolás után.

Lerohanták a spanyolok az olaszokat

Most Nico Williams hívta fel magára a figyelmet, egy emberen átfűzte magát a bal oldalon, de aztán a másodikat már nem tudta kicselezni. Mindenesetre erősen kezdtek a spanyolok.

Donnarumma!

Az albánok ellen 23 mp alatt kaptak gólt az olaszok, most alig másfél perc után vezethetett volna az ellenfél, ám Pedri fejesét Donnarumma kitolta a léc alól.

Elindultunk!

Fehérben az olaszok, pirosban a spanyolok.

A másik meccset már lejátszották

És milyen fordulatos volt: az albánok vezettek 1-0-ra, majd a horvátok 2-1-re, hogy aztán a hosszabbításban mentsenek pontot az albánok. Így mindkét csapatnak 1-1 pontja van az utolsó kör előtt.

Olvasói sztorik