A foci-Eb-n megszakadt az európai futball egyik legnagyobb sorozata

N'Golo Kantéval a pályán először veszített el meccset nagy tornán Franciaország.

A spanyol labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva győzte le 2-1-re Franciaországot, ezzel bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe, ahol majd az angol-holland párharc győztese lesz majd az ellenfél.

N’Golo Kanté ezen a meccsen is kezdő volt, ezúttal 62 percet kapott Didier Deschamps-tól. A verséggel ugyanakkor megszakadt a középpályás nagy sorozata.

Ahogy arra a Squawka felhívta a figyelmet, ez volt az első olyan meccs a nagy tornákon, amikor Kanté pályára lépett, a franciák pedig vereséget szenvedtek. És ez volt a jelenlegi leghosszabb veretlen sorozat európai játékos részéről. 

Kanté a 2016-os Eb-n is már játszott, de a döntőt kihagyta, amit a portugálok nyertek meg (hosszabbításban), majd a 2018-as, végül aranyéremmel véget ért világbajnokságon minden meccsen kezdett. A 2021-re halasztott Eb-n végig a pályán volt, és ugyan akkor a nyolcaddöntőben kiesett Franciaország, de tizenegyesekkel kapott ki Svájctól.

Miután az utolsó topligás szezonját sérülések hátráltatták, majd eligazolt Szaúd-Arábiába, már az is meglepő volt, hogy Deschamps behívta a keretbe, erre a franciák mindegyik meccsén kezdett a mostani tornán, és kétszer is a mérkőzés emberének választották.

Kapcsolódó
Lamine Yamal Eb-elődöntős gólja óriási rekord
A spanyol válogatott szélsője Pelé egy korábbi csúcsát adta át a múltnak.