Hírek

Forr a törökök vére: eltiltották gólöröme miatt a duplázó védőt

Ronny HARTMANN / AFP
Ronny HARTMANN / AFP

Merih Demiral két góljával eldöntötte az Ausztria elleni Eb-nyolcaddöntőt, de mi is beszámoltunk róla, hogy a török védő ellen vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

A szaúdi al-Ahliban légióskodó, 26 éves Demiral ugyanis a második gólját úgy ünnepelte, hogy mindkét kezével egy szélsőséges török szervezet, a Ulku Ocaklari (Szürke Farkasok) jelét mutatta. Ez a köszönés Ausztriában és Franciaországban is tiltott.

A német Bild azt írja, Demiralt két Eb-meccsre eltiltotta az UEFA, vagyis a hollandok elleni negyeddöntőben nem játszhat, és ha továbbjutnak a törökök, akkor az elődöntőben sem.

Ez komoly érvágás, mivel Demiral eddig mind a négy meccsen pályára lépett, az első két talákozón még csak csereként, a csehek és az osztrákok ellen viszont végig a pályán volt.

Bár a Bild tényként kezeli az eltiltást, a török szövetségtől származó sajtóértesülések szerint még nem született végleges döntés az ügyben. Az európai szövetség egyelőre nem kommentálta az információkat.

Törökországban már az eltiltás – meg nem erősített – híre is komoly felháborodást keltett:

a külügyminisztérium elítélte és elfogadhatatlannak minősítette az UEFA vizsgálatát, sőt, bekérette a német nagykövetet.

A Bild értesülései szerint az angol Jude Bellinghamet nem tiltják el, de legalább 20 ezer euróra megbüntetik, mert góljának ünneplése közben obszcén gesztust tett.

Olvasói sztorik