Történelmi bravúrral mentette meg a haza becsületét Portugália kapusa

Alig volt dolga a nyolcaddöntőben, aztán mégis úgy kivédte az ellenfél szemét, hogy ő lett a meccs legjobbja.

A portugál labdarúgó-válogatott hétfő este tizenegyesekkel jutott tovább Szlovénia ellen az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.

Nem született gól 90 perc után, a hosszabbításban pedig Cristiano Ronaldo büntetőjét kivédte Jan Oblak, így elúszni látszott a meccs. Csakhogy Benjamin Sesko ajtó-ablak ziccerét hárította Diogo Costa, majd 121 percet követően erre még egy lapáttal rátett:

ő lett az első kapus az Európa-bajnokságok történetében, aki egy tizenegyespárbajban háromszor is védeni tudott. Emellett az első, aki nem kapott gólt párbajban.

Egészen döbbenetes volt, ahogy újra és újra hárítani tud, de az is beszédes, hogy ezzel több dolga volt, mint előtte az egész mérkőzésen. Ha hozzátesszük, hogy Ronaldo büntetőjén kívül is mindent elpackázott Portugália, nyugodtan állítható, Costa megmentette a társait a kínos kieséstől.

A túloldal szemszögéből persze igazán sokkoló vékifejlet volt ez. Szlovénia történetének első tizenegyespárbajában 3-0-ra nyert Portugália, gyakorlatilag a lehető leggyorsabban véget ért a párharc. Szlovénia ráadásul így egyetlen büntetőt sem lőtt még be az Eb-történelem során, mi több, korábban nem fordult még elő, hogy 3-0-val záruljon egy tizenegyespárbaj az Eb-n.

Szlovénia ezzel négy döntetlent követően búcsúzott az Európa-bajnokságtól, a portugálokra pedig a francia együttes vár a legjobb nyolc között.

Kapcsolódó
Öngóllal vergődött tovább Franciaország az Eb-nyolcaddöntőben
Pocsék, de szerencsésen megpattanó lövéssel nyertek a franciák.