A 86. perc lidérces lázálmot szül a futballszerető magyar fejében, hiszen 2021-ben, Budapesten ekkor lőtte Portugália az első gólt a kapunkba, majd Münchenben ugyanebben a percben egalizált Leon Goretzka, amivel végül kiestünk az eggyel ezelőtti Európa-bajnokság halálcsoportjából. A vasárnap este valamit jóváírt, egyfajta pozitív fordulatot élt meg a 86-os szám megítélése, ugyanis ekkor küldte pályára Csoboth Kevint a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi.
Végünk van! Miért őt?!
– írták sokan a közösségi oldalakon.
A támadót ráadásul Bolla Bendegúz helyett a jobb oldali szárnyvédő posztjára küldte be a kapitány. Rossinak egyetlen célja az volt ezzel a húzással, hogy kihasználja Csoboth gyorsaságát. Az Újpest támadója többször is ígéretesen indult meg, hol labdával, hol labda nélkül. Először a 92. percben jutott el hozzá a skót lábak között egy passz, amit egy rossz átvétel után a kapufára lőtt. Utólag Botka Endre elmondta, hogy tartott tőle, elment a meccslabda ezzel. Nem így történt.
A hosszabbítás 10. percében Ádám Martin szerzett labdát a térfelünkön, amit Szoboszlai Dominiknak passzolt tovább, a kapitányunk Csobothoz továbbított, aki a leshatáron kilépő Sallai Rolandot szöktette a jobb oldalon. A Freiburg támadója az alapvonalig futott, majd a tizenhatoson belülre érkező Csobothhoz centerezett, aki kapásból belsőzött a jobb alsó sarokba, ezzel pedig kezdetét vette a tombolás a lelátón.
🇭🇺 Csoboth’s winner in the 100th minute… 😲#LastMinuteMoments | @Hublot pic.twitter.com/vr2eQcZ2MX
— UEFA EURO 2024 (@EURO2024) June 23, 2024
Ez volt Csoboth Kevin 10. mérkőzése a válogatottban, de csupán az első – mellesleg az Eb-történelem rendes játékidőben született legkésőbbi – gólja, mégis hihetetlen jelentőségű találat.
„Amikor eltaláltam a kapufát, akkor egy másodpercre édesapámra gondoltam, hogy vajon most mit művelhet otthon. Ugyanakkor tudtam, hogy lesz még lehetőségünk, mert a skótok is rohamozni próbáltak, azt viszont nem gondoltam, hogy megint én leszek az, aki helyzetbe kerül. Örülök, hogy ezt már sikerült gólra váltanom” – emlékezett vissza a történtekre az újpesti támadó.
Az internet is hozzátette a magáét, hogy még meghatóbb legyen a pillanat. Lefújás után szinte azonnal bejárta a netet az a kép, amin Szoboszlai és Csoboth 12 évesen, önfeledten örülnek egy ifimeccsen egy találatnak.
🇭🇺 Kevin Csoboth and Dominik Szoboszlai celebrating a goal for Főnix Gold back when they were kids.
Now as adults celebrating Hungary’s winner at #EURO2024 vs Scotland.
What a story for Csoboth. He was a wonderkid back in the day scoring a brace against France at the U17… pic.twitter.com/XFxjVX2DxY
— Bence Bocsák (@BenBocsak) June 24, 2024
Csoboth Kevin édesapja az a Csoboth Róbert, aki bukovinai székelyek leszármazottjaként erősítette középpályás poszton az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő magyar válogatottat, majd lett a PMFC első osztályú labdarúgója. Fia, Kevin is a Pécsi MFC-ben kezdte a pályafutását 2007-ben, de nyolc évvel később a Főnix-GOLD FC utánpótláscsapatába került, amelyet Szoboszlai Dominik és Bolla Bendegúz édesapja alakított, és irányít a mai napig. Ha hihetünk a híreknek, Szoboszlai Dominik kifejezetten örült annak, hogy bárhova is vetette őket a klubfuttball, szép sorban követték őt a válogatottba is.
Csoboth remekül szerepelt, ontotta a gólokat a Főnixben, így próbajátékra hívta többek közt a Red Bull Salzburg, a Porto, a Hertha Berlin, és a West Ham United, az AC Milan és a Dinamo Zagreb is. 2016-tól végül mégis a Ferencváros játékosa lett, a korosztályos csapatban 15 mérkőzésen harminc gólt szerzett, így megint kopogtattak nála az európai utánpótlásnevelő műhelyek. Ezek közül a Benficát választotta, a Fradinál nehezményezték is, hogy fél év után hátat fordított a klubnak, sőt feljelentést is fontolgatott a klub, amiért elhappolták a tehetségüket.
Csoboth ezzel nem foglalkozott, helyette októberben góllal debütált új csapatának U17-es együttesében. Portugáliában öt évet töltött, amely alapjaiban meghatározta a játékának fejlődését. Bár kezdetben nagyon nehezen élte meg, hogy elképesztően nagy a versengés a Benficánál, apránként egyre jobban felvette a ritmust. Három évbe telt, mire 2019-ben, már 19 éves labdarúgóként a tartalékcsapathoz lépett fel. Itt 18 meccsen két-két gólt és gólpasszt jegyzett, de úgy tűnt, lemondanak róla, ezért 2021-ben a szerződése lejárta után a Fehérvár FC-be igazolt, amely előbb kölcsönadta Szegedre, majd végleg átpasszolta az Újpestnek, ahol ma is játszik. A lila-fehéreknél már beverekedte magát a kezdőbe és 64 tétmérkőzésen 13 gólig és 13 gólpasszig jutott.
Újpesten mindig kimagasló teljesítményt nyújt, és Magyarországon most nincs nála gyorsabb játékos
– mondta róla márciusban Marco Rossi, amikor Észtország és Bulgária ellen beválogatta.
Ezzel nem is lehet nagyon vitatkozni, de tény, hogy a tavasszal kiesés ellen kétségbeesetten harcoló Újpest kezdőjéből kirakta Mészöly Géza, ami nem volt éppen jó ómen az Európa-bajnokságra készülve. Csoboth azonban nem adta fel, élvezte Rossi bizalmát és bár eddig Németország és Skócia ellen is a 85. perc környékén állhatott csak be, amikor a legjobban szükség volt rá, akkor lőtt gólt.
„Nagyon örülök Kevinnek, ő az én tesóm!” – közölte vigyorogva az újságírókkal Callum Styles a meccs után, de Szalai Attila, Dárdai Márton és Szoboszlai is kiemelte, hogy nagyon örül Csoboth góljának.
A torna előtt sokan kritizálták Marco Rossi döntését, amiért a tavasszal nem éppen kiegyensúlyozott teljesítményű támadót is magával vitte Németországba, sőt sokan azzal vádolták, csak Szoboszlai kedvéért nevezte a keretbe. A kapitány azonban megmutatta, hogy taktikai fegyverként komolyan számol az újpesti támadó sebességével, ami a jelek szerint alaposan meg is lepte a skótokat, mert 14-15 perc alatt négyszer is megindulhatott a jobb oldalon. Csoboth kritikusai ugyan nem fognak ennyitől elhallgatni, de talán érdemes sokadjára is levonni tanulságként a konklúziót: