Milan Vukovic, a szerbiai szövetség szóvivője azt követően szólalt fel, hogy Sadiku élő adásban a szerb szurkolók fel fordulva
Sadiku eltávolítását kérte, mondván, hogy provokálta a szerb szurkolókat, amikor az élő adásban feléjük fordult, és az az albán jelképnek számító kétfejű sast formálva mutogatott a lelátóra.
2018-ban hasonló botrány volt, akkor Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri, a svájciak két játékosa gólörömként játszotta el ugyanezt a Szerbia ellen 2-1-re megnyert világbajnoki mérkőzésen.
A gesztus alkalmas arra, hogy feszültséget szítson a szerb nacionalisták és a Koszovó lakosságának túlnyomó többségét kitevő albánok között. A koszovóiak 2008-ban kiáltották ki függetlenségüket, amit azonban Szerbia nem ismer el.
Sadiku a Reutersnek elismerte, hogy amikor megjelent Albánia keddi sajtótájékoztatóján, az UEFA munkatársai elvették az akkreditációját. Az újságíró elismerte, hogy a gesztus nem volt éppen szép, de azzal érvelt, hogy ez nem sértő senki számára. Hozzátette, hogy a közösségi médián keresztül halálos fenyegetéseket is kapott.
Jovan Surbatovic, a szerb szövetség főtitkára közben jelezte, ha az UEFA nem áll a sarkára, nem tesz rendet és hagyja, hogy a horvát és az albán szurkolók Szerbiát szidalmazzák, akkor a válogatott távozik az Eb-ről.
Szerbia az utolsó csoportmérkőzését kedden Dániával játssza, az északiak pedig remélik, tényleg lesz mérkőzés.
„Az Eb egy igazi futballparti, és ez akkor is érvényes, ha mindannyiunknak vannak érzései, és azt akarjuk, hogy a saját csapatunk nyerjen. De a jó hangulathoz minden szurkolónak hozzá kell járulnia. Az erőszak vagy a fenyegetés nem része ennek. Reméljük, hogy Szerbia a tornán marad és az UEFA megfelelő szankciókat alkalmaz” – nyilatkozta a dán szövetség ügyvezető igazgatója, Erik Brögger Rasmussen.