Minden jel arra utal, hogy Mbappé vállalja a kockázatot

Szurkolók ezreinek okozott álmatlan éjszakát Kylian Mbappé, a francia labdarúgó-válogatott csatára, aki az Ausztria elleni 1-0-s győzelemmel zárult mérkőzésen belefejelt az egyik védő, Kevin Danso vállába és eltörte az orrát. A véres látvány ellenére azonban elképzelhető, hogy a Real Madrid friss szerzeménye tényleg ott lesz a hollandok elleni pénteki rangadón.

A L’Equipe edzésriportjában azt írta, hogy Didier Deschamps még korántsem biztos abban, hogy számíthat Mbappéra, ugyanakkor a csatár szerdán már edzett, reméli, hogy játszani fog, de a döntést közösen kell meghozni.

A francia sportnapilap beszámolója szerint Mbappé fél órával a késő délutáni edzés kezdete után jelent meg a paderborni Home Deluxe Arena gyepén, egy tapasszal az orrán (állítólag három kis hevedert rögzítettek, amelyek célja az orrsövény megtartása volt), passzolgatott kicsit az erőnléti edző Cyril Moine-nal, majd a bemelegítést enyhe tempónöveléssel kezdte.

Tizennégy perccel később váltott pár szót Deschamps kapitánnyal, majd az edzés végén a záró rúgójátékban is részt vett.

Úgy tűnt, a helyzet azért zavarja, mert többször megérintette az orrát, ugyanakkor jól mozogott, amit a L’Equipe munkatársa pozitív előjelnek tekintett a pénteki meccset illetően.

Mindesetre csütörtök este, Lipcsében még kipróbálhat egy maszkot, és majd azt követően döntenek a folytatásról.

Az biztos, hogy a játékos szeretne ott lenni a pályán, Instagram-oldalán legalábbis azt írta:

Kockázat nélkül nincs győzelem.

A lap megszólaltatta néhány csapattársát, William Saliba azt mondta, amikor találkozott vele, úgy tűnt, jobban van. Adrien Rabiot ugyanakkor nagyon pozitívan állt az egészhez és példaként klubtársát, a lengyel kapust, Wojciech Szczesnyt hozta fel.

„Szczesnyt az orrtörését követő másnap vagy két nappal később megműtötték, és már a következő mérkőzésre is elérhető volt. Kockáztattak? Nem tudom, de gyorsan visszatért. Ezért amikor azt mondták nekem, hogy eltört Kylian orra, azt mondtam magamnak, hogy ez nem túl súlyos.”

Szerinte Mbappé elvesztése, akár egyetlen találkozó erejéig is, nem lenne jó, de nem szabad megijedni.

Ha nem játszhatna, az kemény csapás lenne, de teljesen megbízom a többiekben. A kispadon ülő srácokat tekintve több mint elegendő eszközünk van Kylian pótlására

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Kiderült, mi vár az orttörést szenvedett Mbappéra
A meccs után egyből kórházba szállították.