Willi Orbán: Mindig aggódom a reptéren, hogy nem megyek át a biztonsági ellenőrzésen

A magyar válogatott védő szerint Németországnak hihetetlenül jó csapata van, „mi csak igyekszünk tenni a dolgunkat.”

Egy Németország elleni mérkőzés mindig is különleges Willi Orbán számára, az RB Leipzig 31 éves, Kaiserslauternben született magyar válogatott védője szerdán pályafutása során negyedik alkalommal léphet pályára a németek ellen.

„Németországban születtem és nőttem fel, és kilenc éve játszom a Bundesligában. U21-ben olyan srácokkal is játszottam, mint Marc-André ter Stegen és Emre Can.

A németeknek hihetetlenül jó csapatuk van, sokkal jobb játékosok, mint mi. De mi csak igyekszünk tenni a dolgunkat.

Úgy véli, Marco Rossi perfekcionista, azaz törekszik a tökéletességre, de nagy jelentőséget tulajdonít a taktikának is.

„Erre azért van szükségünk, hogy elfedjük az egyéni minőség hiányát. Kicsit többet kell befektetnünk, mint más nemzeteknek. Ennek ellenére jól fejlődtünk, főleg ami a labdával való játékot illeti. Izgalmas lesz látni, hogyan tudjuk megvalósítani mindezt.”

Orbán szerint az, hogy a csapatnál a Svájc elleni vereség ellenére sok a viccelődés, egyértelműen a jó hangulat jele.

„Kiemelkedő csapatszellemünk van, hihetetlenül szórakoztató a fiúkkal lenni, mert őrültek, és jó a humoruk. Ez gyakran átkerül a pályára is. Ennek ellenére mindig megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a szórakozás és a koncentrált munka között” – nyilatkozta a Bildnek.

Szerinte a legviccesebb páros Sallai Roland és Gazdag Dániel, ők olyanok, mint két testvér, akik nagyon függnek egymástól.

A magyar egy vicces nyelv. Hála Istennek most már szinte mindent értek

– jegyezte meg nevetve.

Elmondta, hogy odafigyel az alvására, szerencsére a szállodában kiváló az ágya és miután egyedül van a szobában, nagyon jól alszik. De fontos számára a számos táplálék-kiegészítő is, reggel és este fehérjeport és vitaminokat szed, amire a szervezetének szüksége van a versenysporthoz.

„Három bőrönddel érkeztem, amelyek közül az egyik csak a kiegészítőknek való. Mindig aggódom a reptéren, hogy nem megyek át a biztonsági ellenőrzésen” – monda viccesen.

Nagyon vigyáz a súlyára és az energiaszintjére, és ugyan nem számolja a kalóriákat, azért reggel kerüli a szénhidrátokat, és még nyaralás közben is jár konditerembe.

„Szeretek edzeni, jót tesz a testemnek és nekem is. Nem vagyok az a típus, aki csak feküdni szeret a tengerparton. Ha jól edzel, a steak is sokkal jobb ízű.”

A magyar és a német válogatott szerdán, 18 órától Stuttgartban csap össze egymással.

Kapcsolódó
Marco Rossi: 2020 szeptembere óta először szégyelltem a csapatom játékát
A magyar szövetségi kapitány szerint a német csapat jobb nálunk, ezen senki sem sértődhet meg.