Hírek

Súlyos sérülést okozott egy nézőnek a németek gólszerzője

Egészen elképesztő ok miatt maradt le Németország pénteki, kiütéses, 5-1-es győzelméről az egyik hazai szurkoló, Kai Flathmann.

Pedig minden csodásan indult, a drukkernek volt egy 200 eurós jegye, be is jutott a müncheni stadionba, azonban a bemelegítés során nem mindennapi eset miatt került kórházba.

Flathmann az egyik kapu mögött foglalt helyet, ám a bemelegítés során Niclas Füllkrug bombája éppen hozzá vágódott, és a labda eltörte a kezét.

„Nincsenek szavak ez őrület” – írta a közösségi médiában, és közzétett egy képet, amelyen a kórházban, bekötözött karral látható.

A hordágyon énekeltem a német himnuszt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. De sajnos fel kellett adnom az álmomat, hogy részt vegyek a nyitómeccsen

– nyilatkozta a Bildnek.

Füllkrug nagyon sajnálta a történteket, és azt mondta, küld egy bocsánatkérő csomagot Kainak, aki jó hírt is kapott: műtétre nincs szükség, így útra kelhet Stuttgartba, a Magyarország elleni mérkőzésre.

Kapcsolódó
Lisztes: Sokan már Eb-győzelmet vártak, most jött egy kijózanító pofon
A magyar válogatott Stuttgartban lép pályára szerdán – ott, ahol egykoron Lisztes Krisztián volt a sztár.
Olvasói sztorik