Így kezd a magyar válogatott a Svájc elleni Eb-meccsen

Marco Rossi kihirdette a kezdő tizenegyet.

Ahogy az megszokott, egy órával a mérkőzés kezdete előtt hivatalossá váltak a kezdőcsapatok a Magyarország-Svájc Európa-bajnoki mérkőzés előtt. Marco Rossi az alábbi tizenegy játékost választotta, azaz Gulácsi Péter lesz a kezdőkapus – ami a felkészülési meccsek alapján is várható volt –, míg a jobb szélen a sérülésből visszatért Fiola Attila kap bizonyítási lehetőséget.

Szalai Attilában is bízik Rossi, a védő szinte alig játszott a klubszezonban, Dárdai Mártont is kipróbálta a kapitány a védelemben, de abban sincs meglepetés, hogy Szalai kezd, a felkészülési mérkőzések során háromszor is végi a pályán volt.

Ami a két csapat közös múltját illeti, a párharc eddigi 46 meccse során 30 magyar győzelem mellett 11 svájci siker és öt döntetlen a mérleg. Tétmeccsen ugyanakkor 1981-ben vertük legutóbb Svájcot.

A csoportban már lejátszottak egy mérkőzést, a házigazda Németország pénteken 5-1-re kiütötte Skóciát. Mi a németekkel szerdán, a skótokkal pedig jövő vasárnap találkozunk.

Kapcsolódó
Majdnem megszívatta a magyar szurkolókat, végül szépített a WizzAir
Kétórás késéssel szállt fel a Dortmundba induló gép Budapestről.