„Összességében jól telt ez a tíz nap, ez érezhető a játékosok lelkiállapotán is. Kanada ellen nagyobb gondjaink voltak, mint legutóbb, de ez jó, mert figyelmeztet majd arra, hogy mi vár ránk június 17-én Ausztria ellen. Sajnos a játékosok nincsen ugyanolyan szinten, két játékost, Adrien Rabiot-t és Aurélien Tchouaménit nem is tudtam pályára küldeni. Még ha ez egy kicsit ártott is a teljesítményünknek, fontos volt, hogy a játékidőt elosszam ezen a két meccsen.
Nézve más nagy nemzetek meccseit, senkinek sem könnyű
– nyilatkozta Deschamps.
A játékosként és edzőként is világbajnok szakember szerint a csapaton belül még lesznek igazítások, de ami egyértelmű, hogy Kylian Mbappét nem lenne könnyű pótolni.
„Mbappé rúgást kapott Luxemburg ellen, még szombaton is jelentős vérömleny volt a térdén, ami korlátozta a lehetőségeinket. Kezelésben részesült, vasárnapra jobban lett, így tizenöt percet kapott. De több kockázatot nem akartunk vállalni.
Ez a válogatott Kyliannal vagy nélküle teljesen más
– tette hozzá.
Franciaország az Európa-bajnokság D csoportjában június 17-én, Ausztria ellen kezdi meg szereplését. Azt követően június 21-én Hollandia, 25-én pedig Lengyelország lesz az ellenfél.