Hírek

Marco Rossi: Soha nem futottam el a kihívások elől, most sem fogom feladni

Kirill Kudryavtsev / AFP
Kirill Kudryavtsev / AFP

Fontos bejelentést tett szerdán a Magyar Labdarúgó Szövetség: Marco Rossi felé töretlen az MLSZ bizalma, az olasz edző pedig folytatja a megkezdett munkát. A szövetség közleményében már szerepelt egy nyilatkozat Rossitól, de a szövetségi kapitány Facebook-oldalán is megjelent egy reakció a hír kapcsán.

Talán itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat! Azok, akik azt mondják – vagy írják –, hogy kudarcot vallottunk ezen az Európa-bajnokságon, nyilvánvalóan nem objektívek, és sajnos azt kell mondanom, rosszhiszeműek!

– kezdődik a bejegyzés, majd azzal folytatódik, az, hogy az elmúlt években csodával határos eredményeket ért el a magyar válogatott nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot.

Sajnos még Magyarországon is van egy kis százaléka az embereknek, igaz nagyon kicsi, akik előbukkannak, amikor azt hiszik, hogy léket kapott a hajó! Igaz, nem tettünk semmi rendkívülit, de nem hiszem, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene emiatt a válogatott miatt – olvasható a kapitány oldalán, aki hozzátette, soha nem mondott olyat, hogy távozna, csak azt, hogy pihennie kell és kiszellőztetni a fejét.

Marco Rossi nagyra értékelte volna, ha rajta kívül más is elmondja, hogy Csoboth Kevin 100. percben szerzett gólját leszámítva minden kétesélyes helyzet kedvezőtlenül alakult a magyar válogatott számára. Megköszönte a játékosok erőfeszítését, a technikai és szakmai stáb munkáját, az MLSZ támogatását és a szurkolók biztosítását, ha tehetné, mindenkit egyesével megölelne.

Soha nem futottam el a kihívások elől, még a legnehezebbek elől sem! Most sem fogom feladni, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz! És nekünk, mindannyiunknak együtt, erősebbnek kell lennünk mindennél és mindenkinél

– zárta gondolatait a kapitány.

Kapcsolódó
Marco Rossi marad a válogatott szövetségi kapitánya
A kiesés miatti csalódottság rányomta a bélyegét a hangulatra, de semmi drámai nem történt az olasz edző szerint, így nem is volt kérdéses, hogy folytatja a megkezdett munkát.
Olvasói sztorik