Hírek

Szoboszlai: Az utolsó percig küzdeni fogunk a továbbjutásért

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

Egy nappal a Németország elleni vereség után a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya, Szoboszlai Dominik az Instagramon üzent a magyar szurkolóknak.

Ebbe ti is mindent beletettetek, köszönjük a szurkolást! Egy biztos: az utolsó percig küzdeni fogunk a továbbjutásért!

– írta Szoboszlai.

A magyar csapat két kör után pont nélkül, mínusz négyes gólkülönbséggel áll, úgyhogy vasárnap, Skócia ellen egy nagyarányú győzelem kéne, de még az sem garantálná a továbbjutást.

„Sajnos visszatértünk abba az időszakba magyarként, hogy matekoznunk kell. Hála istennek a selejtezőn nem kellett, de most újra el kell kezdenünk, mert már nem csak a saját kezünkben van a sorsunk” – mondta erről Szoboszlai még a németek elleni 0-2 után.

Kapcsolódó
Tesztelni tudtuk a németek gyenge pontjait, de a pontszerzéshez ez sem volt elég
A Svájc elleni első félidő a múlté, Németország ellen már az a magyar válogatott játszott, amelyet az Eb előtt vártunk. Marco Rossi összekapta a csapatot, a védekezés feszes volt, az első félidőben kontrákkal is teszteltük a német csapat gyenge pontjait, de szerencse nélkül ez pontszerzéshez sem lehetett elég. Elemzés.
Olvasói sztorik