Élő Közvetítések

Bombagólokkal verték a törökök Georgiát

Oguz Yeter/Anadolu via Getty Images
Oguz Yeter/Anadolu via Getty Images
A török labdarúgó-válogatott egy mozgalmas mérkőzésen 3-1-re győzte le a története első Európa-bajnoki mérkőzését játszó Georgiát. A győztes gólt a Real Madrid 19 éves reménysége, Arda Güler szerezte egy szépségdíjas lövéssel.

Bár nem a török-grúz összecsapás számított előzetesen a slágermeccsek egyikének, kifejezetten érdekfeszítő mérkőzést kaptunk cserébe, amely ráadásul történelmi volt, ez volt ugyanis Georgia első Európa-bajnoki találkozója. Törökország két tinédzsert is a kezdőbe jelölt (Arda Gülert és Kenan Yildizt), ilyet legutóbb a magyar válogatott húzott, még 1964-ben.

A meccs elején látszott, hogy a török keret a minőségibb, ha nem is szögezte a kapujához ellenfelét Vincenzo Montella csapata, azonban sorjáztak a török lehetőségek, sőt még egy kapufát is lőttek, Ayhan lövése után ráadásul a gólvonal előtt gurult végig a labda. Georgia egy megpattanó, távoli próbálkozást tudott csak felmutatni a meccs első negyedében.

A 25. percben jött az elkerülhetetlen, a törökök vezető gólja, Müldür egy levegőből aláhulló labdát bombázott a felső sarokba. Szinte azonnal Yildiz is betalált, de a cipője orra lesre lógott, így VAR-ral elvették a találatot.

Arda Güler volt a meccs embere a Sofascore-nál.

Ahhoz képest, hogy pillanatok alatt padlóra kerülhetett volna Georgia, megrázta magát a csapat, a 32. percben pedig jött is az egyenlítés, Mikautadze alsó sarokba tartó, nem olyan erős lövése fogott ki a kapuson. Sőt, ugyanő szinte azonnal duplázhatott volna, de a 36. percben épphogy a kapu mellé lőtt.

Helyzetekkel indult a második félidő is, volt mind a két oldalon, így továbbra sem unatkoztunk. A 66. percben aztán a törökök a grúz térfélen szereztek labdát, Arda Güler tolt kettőt a lasztin, majd ballal olyan 25 méterről a hosszú felső sarokba tekert – bármi történik ezután, ez így is a torna egyik legnagyobb gólja lesz, amit itt lehet megnézni.

Még volt egy elszórakozott ziccere Törökországnak, amire grúz oldalról egy keresztlécen csattanó lövés volt a válasz. A hajrára egy kis eső is érkezett (a meccs előtt hatalmas zuhé volt, ömlött a dortmundi stadion tetejéről a víz a pálya mellé), és majdnem jött is az újabb fordulat, de a grúzok a hajrában kihagytak két helyzetet is (egyszer a kapufát találták el), majd a már üres kapura (a kapus is előre húzódott fejelni egy szögletnél) Aktürkoglu bevitte a végső csapást.

A törökök, ha nem is simán, de győzelemmel tudták kezdeni az Eb-t a torna egyik legszórakoztatóbb meccsén.

Jún. 18. Június 18. 18:00
Dortmund BVB Stadion Dortmund

Mert Müldür
M. Müldür
25
Georges Mikautadze
G. Mikautadze
32
Abdülkerim Bardakci
A. Bardakci
35

Solomon Kvirkvelia
S. Kvirkvelia
55
Arda Güler
A. Güler
66
Giorgi Chakvetadze
G. Chakvetadze
74
Zuriko Davitashvili
Z. Davitashvili
74
Giorgi Tsitaishvili
G. Tsitaishvili
74
Luka Lochoshvili
L. Lochoshvili
74
Arda Güler
A. Güler
79
Yusuf Yazici
Y. Yazici
79
Kaan Ayhan
K. Ayhan
79
Merih Demiral
M. Demiral
79
Solomon Kvirkvelia
S. Kvirkvelia
85
Budu Zivzivadze
B. Zivzivadze
85
Kenan Yildiz
K. Yildiz
85
Kerem Aktürkoglu
K. Aktürkoglu
85
Mert Müldür
M. Müldür
85
Zeki Celik
Z. Celik
85
Vincenzo Montella
Vincenzo Montella
89
Anzor Mekvabishvili
A. Mekvabishvili
89
Sandro Altunashvili
S. Altunashvili
89
Hakan Calhanoglu
H. Calhanoglu
92
Salih Özcan
S. Özcan
92
Kerem Aktürkoglu
K. Aktürkoglu
97

4-2-3-1
5-3-2
Mert Günok M. Günok 1
Mert Müldür M. Müldür 18
Samet Akaydin S. Akaydin 4
Abdülkerim Bardakci A. Bardakci 14
Ferdi Kadioglu F. Kadioglu 20
Kaan Ayhan K. Ayhan 22
Hakan Calhanoglu H. Calhanoglu 10
Arda Güler A. Güler 8
Orkun Kökcü O. Kökcü 6
Kenan Yildiz K. Yildiz 19
Baris Alper Yilmaz B. Yilmaz 21
Giorgi Mamardashvili G. Mamardashvili 25
Solomon Kvirkvelia S. Kvirkvelia 5
Guram Kashia G. Kashia 4
Lasha Dvali L. Dvali 3
Otar Kakabadze O. Kakabadze 2
Giorgi Chakvetadze G. Chakvetadze 10
Anzor Mekvabishvili A. Mekvabishvili 20
Giorgi Kochorashvili G. Kochorashvili 6
Giorgi Tsitaishvili G. Tsitaishvili 21
Georges Mikautadze G. Mikautadze 22
Khvicha Kvaratskhelia K. Kvaratskhelia 7

Vége a meccsnek

Egészen mozgalmas mérkőzést hozott a keddi játéknap első meccse, amin összesen négy gólt, két kapufát, egy VAR-ral elvett találatot láthattunk és jócskán lesz miről beszélni. Soha rosszabb futballmérkőzést!

A mérkőzés számokban.

Hihetetlen mi maradt ki, és büntet Törökország

Kvarachelia távoli szabadrúgásánál a kapufa segítette ki a török kapust, majd egy védő blokkolta fejjel a duplázást. Nem az előző helyzet, hanem ez volt a lehetőség a 2-2-höz. A szöglet után az üres kapura vezethetett kontrát Törökország, Aktürkoglu zárta le a meccset.

Jó ég....

Kvaracheli cselezgetett a bal szélen, élesen középre lőtt és ketten is éreztek a labdára, de Mikautadze nem talált el jól, így a kapu mellé célzott. Ez lett volna pedig a pontot érő labda.

Óriási helyzet maradt ki

Yazici fejét keresték beadással, meg is találták, de Mamardashvili bravúrral védeni tudott.

Zivzivadze a pályán

A több NB I-es csapatban is megfordult csatár érkezik a hajrára, hátha sikerül kiegyenlítenie.

Na most megint rákezdett az eső

Meccs előtti videót már mutattunk, amikor ömlött a tetőről a víz, és most is zuhog rendesen. Csak ne vágja haza a meccs hajráját.

Grúz keresztléc!

Meccs van itt, kérem szépen. Kochorashvili pörgette fel magának a labdát, mielőtt lőtt, de a lécen csattant a próbálkozása. Centiken múlt a 2-2.

Mit szúrtak el a törökök...

Yildiz ugratta ki Kadioglut, aki már maga is lőhetett volna, ő azonban a passzt választotta, de a labda kissé Kokcu mögé érkezett, aki viszont így nem tudott már erőt vinni a lövésébe. Ebben sokkal több volt.

Fantasztikusan nagy gól Gülertől!

A Real Madrid támadója hatalmas gólt szerzett! Egy labdaszerzés után került hozzá a labda, igazított rajta kettőt, nem támadta senki, még fel is nézett, majd olyan 25 méterről ballal kilőtte a hosszú felsőt. Káprázatos!

Calhanoglu riogatott

Veszélyes helyről rúghattak szabadrúgást a törökök, a kapuval szinte szemben, egy kissé a bal oldalról. A csapatkapitány egy erős, szitáló lövést engedett meg a kapura, Mamardashvili érdekes mozdulattal, egy kézzel, de védeni tudott.

Ott egy helyzet Georgia elptt is

Kvarachelia villant a bal szélen, megforgatta a védőjét, majd centerezett, Mikautadze azonban a blokkba lőtt középről.

Rögtön török helyzet!

Müldür tudta beletenni a lábát egy jobbról érkező labdába, azonban talán nem számított rá, hogy eljut hozzá, így erőt nem vitt a lövésbe. Mamardashvili így könnyedén védeni tudott. Hasonló szituációból szerezte egyébként Georgia a maga gólját.

Elkezdődött a második félidő

Egyelőre nem cserélt egyik kapitány sem. Bízzunk benne, hogy olyan mozgalmas lesz a második félidő is, mint az első volt.

Megváltozott a mérkőzés Mikautadze gólja után - vége a félidőnek

Az 1-1-es állás egy dolog, de a játék képe nagyot változott. Georgia eleinte semmi veszélyt nem jelentett a török kapura egy távoli, megpattanó lövést leszámítva, ám miután hátrányba került, majd megmenekült a második bekapott gólt, kiegyenlített, és azóta egyre-másra vezeti a veszélyes rohamokat, a törökök pedig elbizonytalanodtak. Hiába próbálkoztak majdnem kétszer annyiszor a törökök, Georgia többször találta el a kaput, és xG-ben sincs olyan nagy eltérés a két csapat közt. Érdekes második félidő lesz.

Majdnem fordulat!

Mi van itt? Kis híján grúz vezetés! Egy felívelt labdát Kakabadze fejelt be középre, Mikautadze pedig kapásból lőtt, épphogy a kapu mellé. Szép támadás volt.

Egyenlít Georgia!

Az előbb még majdnem a padlóra kerültek, most meg egyenlítenek! Kochorasvili egy csel után tört be a tizenhatoson belülre, majd Mikautadzét játszotta meg, akinek rövid alsóba tartó lövését nem tudta védeni a kapus.

Máris ott a második? Nem, les!

Itt akár padlóre is kerülhetett volna a grúz válogatott, ugyanis Yildiz közelről a léc alá vágott egy jobbról érkező labdát, de lesről volt eredményes a Juve játékosa. Marad az 1-0.

Erre a gólra megérte várni!

Vezet Törökország! Egy háromszögeléssel sikerült megbontani a grúz védelmet, a beadás után fejjel még sikerült tisztázni, de Müldür kapásból rátűzte a lehulló labdát és védhetetlen gól lett belőle.

Sagnolnak ez a 35. meccse Georgia élén

Az Opta szerint ezzel ő a legtöbb meccset egy francián kívüli európai válogatott élén töltő francia edző. 2021 februárjában nevezték ki, a meccsek felét eddig nyerte vele a csapat.

Olvasói sztorik