Élő Közvetítések

Egy félidő alatt földbe döngölte Horvátországot a spanyol henger

Julian Finney / Getty Images
Julian Finney / Getty Images
A spanyol labdarúgó-válogatott a Horvátország elleni kiütéses, 3-0-s győzelemmel kezdte meg Európa-bajnoki szereplését. A végeredmény már az első félidőben kialakult. Lamine Yamal történelmet írt azzal, a 16 éves támadó a valaha volt legfiatalabb játékos, aki játszott egy Eb-meccsen – és ha már ott volt, gólpasszt is adott. A horvátok csak meg nem adott gólig jutottak.

Ez az egymást követő negyedik olyan Európa-bajnokság, amikor a két csapat játszott egymással, azaz hozzászokhattunk már ehhez a párosításhoz. Sokáig lassan csordogált a mérkőzés, aztán a 29. percben Fabián Ruíz zseniális ütemben ugratta ki Moratát, aki laposan a kapuba lőtt. Szinte azonnal jött az újabb spanyol gól, Ruíz két csellel három védőt is becsapott, mielőtt a kapuba lőtt volna.

Feléledtek ezt követően a horvátok, volt két komolyabb lehetőségük is, de nem találták el a kaput. A félidő vége előtt aztán a 16 éves, korrekordot döntő Lamine Yamal adott tanári gólpasszt Carvajalnak, aki először volt eredményes a válogatottban.

Bár a horvátoknál volt többet a labda, és több lövéssel is próbálkoztak, a direktebb futballt bemutató spanyolok lényegében egy félidő alatt eldöntötték a meccset.

A horvátok a második félidőben is megmutatták, hogy bizony sebezhető ez a spanyol védelem, azonban hiába volt ajtó-ablak ziccere is Luka Modricéknak, Stanisic lövését például blokkolni tudta Cucurella. A végén még egy tizenegyest is kihagytak a horvátok, majd a duplázás ugyan bement, a videobíró úgy ítélte meg, hogy Perisic korán belépett a tizenhatoson belülre a gólpassza előtt.

A spanyol válogatottól sokszor láttuk a közelmúltban, hogy meddő mezőnyfölényben játszik, de nem tud gólt szerezni, na most egy tejesen más profilú csapat találkozott a horvátokkal, amely alulmaradt labdabirtoklásban, de a négy nagy helyzetéből hármat is gólra váltott.

Jún. 15. Június 15. 18:00
Berlin Olympiastadion Berlin

Álvaro Morata
Á. Morata
29
Fabián Ruiz
F. Ruiz
32
Dani Carvajal
D. Carvajal
47

Ante Budimir
A. Budimir
56
Ivan Perisic
I. Perisic
56
Pedri
Pedri
59
Dani Olmo
D. Olmo
59
Luka Modric
L. Modric
65
Mario Pasalic
M. Pasalic
65
Mateo Kovacic
M. Kovacic
65
Luka Sucic
L. Sucic
65
Álvaro Morata
Á. Morata
67
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
67
Nico Williams
N. Williams
68
Mikel Merino
M. Merino
68
Andrej Kramaric
A. Kramaric
72
Bruno Petkovic
B. Petkovic
72
Rodri
Rodri
78
Bruno Petkovic
B. Petkovic
80
Rodri
Rodri
86
Martín Zubimendi
M. Zubimendi
86
Lamine Yamal
L. Yamal
86
Ferran Torres
F. Torres
86

4-3-3
4-3-3
Unai Simón U. Simón 23
Dani Carvajal D. Carvajal 2
Robin Le Normand R. Le Normand 3
Nacho Nacho 4
Marc Cucurella M. Cucurella 24
Pedri Pedri 20
Rodri Rodri 16
Fabián Ruiz F. Ruiz 8
Lamine Yamal L. Yamal 19
Álvaro Morata Á. Morata 7
Nico Williams N. Williams 17
Dominik Livakovic D. Livakovic 1
Josip Stanisic J. Stanisic 2
Josip sutalo J. Sutalo 6
Marin Pongracic M. Pongracic 3
Josko Gvardiol J. Gvardiol 4
Luka Modric L. Modric 10
Marcelo Brozovic M. Brozovic 11
Mateo Kovacic M. Kovacic 8
Lovro Majer L. Majer 7
Ante Budimir A. Budimir 16
Andrej Kramaric A. Kramaric 9

A spanyolok egy félidő alatt kiütötték a horvátokat

A spanyol labdarúgó-válogatott a Horvátország elleni kiütéses, 3-0-s győzelemmel kezdte meg Európa-bajnoki szereplését. A végeredmény már az első félidőben kialakult. Lamine Yamal történelmet írt azzal, a 16 éves támadó a valaha volt legfiatalabb játékos, aki játszott egy Eb-meccsen – és ha már ott volt, gólpasszt is adott. A horvátok csak meg nem adott gólig jutottak.

A mérkőzés számokban.

Tizenegyes a horvátoknak!

Csak siránkozni kellett, ez mindig bejön. Simon hibázott, belelőtte a labdát Majerbe, ő Petkovichoz passzolt, akinek összekoccantották a bokáit.

Morata eddig folytatta

Átadta a csapatkapitányi karszalagot Rodrinak, majd elhagyta a pályát. A horvátoknál Luka Modric és Mateo Kovacic is befejezte a meccset.

Mohamad Hosaini / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Mi maradt ki?

Ismét feltehetjük ezt a kérdést. Szép akciót építgettek a horvátok a bal oldalon, Gvardiol elérte még a labdát az alapvonal előtt, visszajátszott, Kovacic passzolt, majd a támadás végén Stanisic lőhetett, de Cucurella nagyot blokkolt.

Újabb spanyol kontra után Morata maradt lent a földön

Pedri játszotta meg Moratát, aki ütközött egy horvát védővel, a térdét fogva pedig a földön maradt. A labda valahogy így is elkeveredett Yamalig, akinek a lövését bravúrral védte Livakovic. Morata még feküdt a támadás után is a földön, de aztán felpattant, nem sérült meg.

Ezzel véget is ért a félidő

Erre ki számított? Spanyolország könnyedén vezet 3-0-ra, és ugyan volt két nagyobb lehetősége a horvát csapatnak, az oldalhálónál közelebb nem jutottak a kapuhoz.

Eldőlt? Már 3-0 a spanyoloknak

Pedig mentek a horvátok a szépítésért, de aztán Yamal középre ívelésére Carvajal bújt ki a védők között, finoman, jobb külsővel pedig kapura terelte a labdát, Livakovic verve volt, csak széttárni tudta a karját.

Mi maradt ki...

Gvardiol robbant be a tizenhatoson belülre, majd kapásból ellőtte a labdát keresztbe, Simon nem tudott védeni, de a hosszún is lemaradtak a passzról. Nagy helyzet volt pedig.

Ott a második!

Nincs a topon a horvát védelem. Ruiz kapta meg a labdát a tizenhatos előtt, húzott két cselt, amivel átvert három horvát védőt is, majd ő is laposan lőtt a kapuba.

Jegyezzük fel az első horvát helyzetet

Mert a 23. percig kellett rá várni. Beadással keresték Budimir fejét, akit megtámasztottak közben, így nem tudta a labdát a kapu irányába terelni.

Megy a mérkőzés!

Kapott egy kis füttyöt a spanyol válogatott himnusza, ami abból a szempontból nem váratlan, hogy a berlini stadion közönségének olyan 80 százaléka horvát szurkoló.

Yamal rekordot dönt

16 évesen és 338 naposan ő a valaha volt legfiatalabb labdarúgó, aki pályára lép az Európa-bajnokságon.

Olvasói sztorik