Élő Közvetítések

Az Eb-történet leggyorsabb gólját kapta, de hamar talpra állt a címvédő olasz válogatott

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

A címvédő olasz futballválogatott 2-1-re győzött Albánia ellen az Európa-bajnokság B csoportjában.

A 2016 után története második Eb-jén szereplő albán csapat óriási ajándékot kapott Dimarcótól: az Inter játékosa ugyanis olyan hibát követett el, amiért serdülőben is leszúrás jár, középre dobta be a labdát, Bajrami pedig köszönte szépen, és a rövid felsőbe zúdította a labdát, euforikus hangulatba hozva ezzel a dortmundi stadionba kilátogató mintegy 50 ezer (!!!) honfitársát.

Azt azért nem mondhatjuk, hogy az Eb-történet leggyorsabb gólja – mindössze 23 másodperc telt el a kezdőrúgás után – padlóra küldte volna az olaszokat, Pellegrini ugyan a második percben még kihagyott egy komoly lehetőséget, de a 11. percben adott egy gólpasszt a hosszú oldalon liftként emelkedő Bastoninak.

A címvédő nem állt le az egyenlítés után, és a 16. percben már vezetett: Dimarco jóvátette az óriási hibáját azzal, hogy az ellenfél 16-osán belül szemfülesen pöckölte el a labdát a korábbi kisvárdai Asani elől, Barella pedig csodás lövést küldött a jobb sarokba.

Az Inter középpályása 2021-ben is betalált, így Bonucci, Cassano és Pirlo után a negyedik olasz lett, aki két Eb-n is eredményes tudott lenni.

Az olaszok előnyben sem álltak vissza, közel is jártak a harmadik gólhoz, ám Strakosha meccsben tartotta az albánokat, Frattesi okos emelését bravúrral tolta a kapufára, majd Scamacca közeli, de éles szögből elengedett lövése is elakadt benne. A félidő végén, akárcsak a második percben, megint Pellegrini bosszankodhatott, Chiesa beadására ugyanis odaért, de nem fejjel, hanem vállal találta el a labdát, olyan is lett a végeredmény.

Az olaszok okosan menedzselték az előnyt a második félidőben, időnként felpörgették a tempót, és megpróbálták megszerezni a harmadik gólt, hogy végleg lezárják a meccset, de aggódniuk nem kellett, mert az albánok abszolút veszélytelenek voltak. Pedig az albán szurkolók hihetetlenül lelkesek voltak, alighogy feltűnt egy kedvencük a félpályánál a labdával, már óriási hangorkán fogadta, de egészen a 90. percig nem tudtak zavart okozni az albán támadók az olasz védelemben.

Passzok az utolsó harmadban, az olaszoknál 186, az albánoknál 23 volt sikeres:

A végén mégis adódott egy nagy lehetőség a pontmentésre, de Minaj hiába vette le remekül Asllani indítását, a kivetődő Donnarumma pont annyira ért bele a labdába, hogy az végül nem a hálóban pihent meg, hanem elment a kapu előtt.

Több dobása már nem volt Albániának, így az olaszok győzelemmel rajtoltak, amely magabiztosabb volt annál, mint amit az eredmény mutat. A meccs legjobbjának Chiesát választották.

A csoport állása:

1. Spanyolország 1 1 – – 3-0 3 pont
2. Olaszország 1 1 – – 2-1 3
3. Albánia 1 – – 1 1-2 0
4. Horvátország 1 – – 1 0-3 0

 

A második forduló párosítása:
június 19., szerda:
Horvátország – Albánia, Hamburg 15.00

 

június 20., csütörtök:
Spanyolország – Olaszország, Gelsenkirchen 21.00

Jún. 15. Június 15. 21:00
Dortmund BVB Stadion Dortmund

Nedim Bajrami
N. Bajrami
1
Alessandro Bastoni
A. Bastoni
11
Nicolo Barella
N. Barella
16
Lorenzo Pellegrini
L. Pellegrini
22

Riccardo Calafiori
R. Calafiori
51
Armando Broja
A. Broja
52
Jasir Asani
J. Asani
68
Arber Hoxha
A. Hoxha
68
Taulant Seferi
T. Seferi
68
Qazim Laci
Q. Laci
68
74
Armando Broja
A. Broja
77
Rey Manaj
R. Manaj
77
Lorenzo Pellegrini
L. Pellegrini
77
Lorenzo Pellegrini
L. Pellegrini
77
Bryan Cristante
B. Cristante
77
Federico Chiesa
F. Chiesa
77
Andrea Cambiaso
A. Cambiaso
77
Gianluca Scamacca
G. Scamacca
83
Mateo Retegui
M. Retegui
83
Federico Dimarco
F. Dimarco
83
Matteo Darmian
M. Darmian
83
Nedim Bajrami
N. Bajrami
87
Ernest Muci
E. Muci
87
Nicolo Barella
N. Barella
92
Michael Folorunsho
M. Folorunsho
92
4-2-3-1
4-3-3
Gianluigi Donnarumma G. Donnarumma 1
Giovanni Di Lorenzo G. Di Lorenzo 2
Alessandro Bastoni A. Bastoni 23
Riccardo Calafiori R. Calafiori 5
Federico Dimarco F. Dimarco 3
Jorginho Jorginho 8
Nicolo Barella N. Barella 18
Davide Frattesi D. Frattesi 7
Lorenzo Pellegrini L. Pellegrini 10
Federico Chiesa F. Chiesa 14
Gianluca Scamacca G. Scamacca 9
Thomas Strakosha T. Strakosha 23
Elseid Hysaj E. Hysaj 4
Berat Djimsiti B. Djimsiti 6
Arlind Ajeti A. Ajeti 5
Mario Mitaj M. Mitaj 3
Kristjan Asllani K. Asllani 21
Ylber Ramadani Y. Ramadani 20
Nedim Bajrami N. Bajrami 10
Jasir Asani J. Asani 9
Armando Broja A. Broja 11
Taulant Seferi T. Seferi 15

Idegen a pályán

Bár nem látjuk, de a kommentátor elmondása szerint egy szurkoló szaladt a pályára, akit sokáig üldöztek a biztonságiak, és végül győzött a túlerő.

Itt volt az albán sansz!

Manaj vett le egy labdát Calafiori mellett, éles sz aögből el akarta tenni Donnarumma mellett, de az olasz óriási az oldalával beleért a labdába, és lehet, ezzel a védéssel megmentette a három pontot a csapatának.

Dimarco megpróbálta egyedül

Meglódult az olaszok bal oldali szárnyvédője, vitte, vitte, majd 25-ről megkínálta Strakoshát egy lövéssel, de nem okozott gondot az albán kapusnak a hárítás.

Cserék mindenhol

Chiesa és Pellegrini ment le az olaszoknál, Cristante és Cambiaso állt be a helyükre. Az albánoknál Broja nem sok vizet zavart, őt Manaj váltotta.

Miért én?!

Calafiori volt szabálytalan, de ő maradt a földön, viszont a visszajátszás alapján mintha tényleg kapott volna egy maflást Brojától. Mindenesetre az olasz védő kapta a sárgát, amit a tipikus olasz “miért én?” gesztikulással fogadott.

Helyesbítés: Broja is kapott végül egy lapot. Így korrekt.

Mintha kirúgóst játszanának

Egy rossz helyre fejelt labdát Scamacca küldött egyből vissza, de Frattesit találta telibe. Igaz, az ismétlés alapján valószínűleg nem találta volna el a kaput a kísérlet.

Szünet!

Villámgyors albán gól, ami nem küldte padlóra az olaszokat, úgyhogy félidőben 2-1-re vezet a címvédő.

Elvállalta vállal

Chiesa jobbról adott középre, Scamacca lemaradt a labdáról, a mögötte érkező Pellegrini azonban odaért, de nem fejjel, hanem vállal ért a labdába, olyan is lett a végeredmény.

Volt már ennél jobb lövése

Asani, a korábbi kisvárdai légiós lőtt már néhány nagy gólt a válogatottban, most is felhördült a közönség, mikor a 16-oson kívül elkezdte lopni a távolságot, de ez a balos löket nem fog bekerülni az összefoglalóba.

Kapufa!

Chiesa labdaszerzése után Scamacca remek passzal hozta helyzetbe Frattesit, akinek az emelését Strakosha a bal kapufa segítségével védte.

Máris fordítottak az olaszok

Scamacca elől még tisztázni tudott Djimsiti, de a következő olasz támadásnál Dimarco pöckölte el a labdát Asanit megelőzve, Barella pedig elvállalta kapásból, és nagy gólt vert a kapu jobb oldalába. Fordított az olasz válogatott!

Most már tényleg 1-1

Sokáig nem vezettek az albánok, Bastoni mutatós fejesével ugyanis egyenlített az olasz csapat! Pellegrini beadására a hosszún érkezett az Inter védője, és szépen fejelt a hosszúba.

Olvasói sztorik