Hírek

Néhány órával Southgate lemondása után már pörögnek a lehetséges utódok nevei

Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images
Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Gareth Southgate kedden lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

Az 53 éves szakember összesen 102 meccsen irányította a csapatot, 64 győzelem mellett 20 döntetlennel és 18 vereséggel zárt. Vezetésével átformálódott az angol válogatottat, a korábbi nagy bukások után ugyan pragmatikus játékkal, de két Eb-döntőig és egy világbajnoki elődöntőig jutott. Ugyanakkor zsinórban két elveszített Eb-döntő után távozott.

Southgate délben jelentette be a távozását és néhány óra leforgása alatt tucatnyi lehetséges utód neve merült föl. A BBC összeállításában Lee Carsley-val kezd, aki az U21-es angol csapatot irányítja, nagy megbecsülésnek örvend a szövetségnél (FA), ráadásul 2023-ban megnyerte az U21-es Eb-t.

Nála népszerűbb opciónak számítana a Newcastel United vezetőedzője, Eddie Howe. A Bournemouth-nál és a Nwecastle-nél végzett kiváló munkájának alapja az erős csapategység volt, az FA-nek ez imponál és abban bízhatnak, hogy a hazának nem mondana nemet. Nehézség viszont, hogy 2027-ig él a szerződése klubjánál. Ez a probléma nem állna fenn Graham Potterrel, aki a Brighton élén zseniális munkát végzett és bár a Chelsea-nél nem volt ennyire meggyőző, ott mindössze hét hónapot töltött. Angliának aligha mondana nemet.

Ha a Chelsea szóba került, a nem rég menesztett Mauricio Pochettino neve is felmerült, akire végül nem csapott le a Manchester United. Az argentin szakember korábban a Tottenhamnél sikeresen beépített fiatal játékosokat a csapatba, a legutóbbi klubjánál ez kevésbé sikerült, de a törekvés egyértelműen látszott. Az angolok keretében pedig rengeteg a fiatal futballista, ráadásul sokukat edzette is Pochettino.

Thomas Tuchel is megfordult a Chelsea-nél 2021 és 2023 között, sőt ebben az időszakban Bajnokok Ligáját is nyert a csapattal. Irányította a Paris Saint-Germaint és a Bayern Münchent is, vagyis komoly tapasztalata van a jó játékosok menedzselésében. A BBC tudósítója szerint érdekelné is a munka, de hozzátette az újságíró, hogy nem számít konkrét ajánlatra az FA-től.

A legvadabb elmélet szerint a pihenőre vonuló Jürgen Klopp is jelölt lehet, de a Liverpooltól nyáron fáradtság miatt távozó szakember vélhetően nem akar még munkába állni.

Kapcsolódó
Így lett Gareth Southgate ünnepelt kapitányból közellenség
Anglia ugyan negyeddöntős, de ezen az Eb-n a legelső 30 percet leszámítva nem játszott jól. Sőt, nézhetetlen és kilátástalan játékot produkálva vergődik. Southgate-nek korábban is voltak kritikusai, de a csapata fejlődött, lehetett bízni abban, hogy most is megoldja a problémát. Ezúttal azonban mintha nem is akarná megoldani.
Olvasói sztorik