„Ez a történelem legtragikusabb futballmeccse” – mondta könnyeivel küzdve az osztrák gólszerző

Michael Gregoritsch úgy érzi, ezt a kiesést nagyon nehezen tudja majd feldolgozni.

Sokak kedvencévé vált az osztrák labdarúgó-válogatott az őszinte futballjának köszönhetően, de a csapat számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az idei Európa-bajnokságon, miután Merih Demiral két góljának köszönhetően Törökország 2-1-re nyerni tudott Lipcsében.

Az osztrák csapat gólszerzője, Michael Gregoritsch a könnyeivel küzdve állt oda az újságírók elé. Azt mondta, extrém módon csalódott, és a találata sem jelent semmit számára, mert a helyzeten nem változtat, Ausztria kiesett.

Ez a történelem legtragikusabb futballmeccse. A lehető legrosszabb érzés így kiesni. Karrierem során ez eddig a legkeményebb estém, nehéz lesz ebből helyrerázódni

mondta Gregoritsch, aki azzal folytatta, hogy sokkal több helyzetük volt, mint a törököknek, és önkritikusan megjegyezte azt is, hogy ezekkel élniük kellett volna.

Hasonlóan látja Nicolas Seiwald is, aki szerint jól játszottak a második félidőben, dominálták a játékot, egy második gólra lett volna szükségük.

Ha kiegyenlítünk 2-2-re, biztos vagyok benne, hogy a hosszabbításban megnyertük volna a meccset. Ahogy láthattuk, meg is volt az esélyünk, ezért is ennyire fájó ez a vereség.

A török válogatott, amely története során harmadik alkalommal jutott be a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon (a legjobb szereplése a 2008-as elődöntő volt), Hollandiával találkozik majd a negyeddöntőben.

Kapcsolódó
Meghalt a futball Rózsaszín Párduca, aki az olimpiai megnyitó alatt is rabolt
Pal Enger 19 évesen UEFA-kupa meccset játszott, mégis bűnözőként lett világhírű.