A címvédő olasz labdarúgó-válogatott kiábrándítóan gyenge játékkal kapott ki 2-0-ra Svájctól, az Európa-bajnokság szombati nyolcaddöntőjében.
A találkozó után Luciano Spalletti szövetségi kapitány azt mondta, a két csapat közötti tempókülönbség volt a döntő. Kiemelte, hogy végig kell gondolni a keretből kik alkalmasak a válogatottságra, ugyanakkor vállalta is a felelősséget a csúfos kudarcért.
A második félidő elején bekapott gól nagyon megfogott minket, nem voltunk élesek. A különbséget a tempó jelentette, az első játékrészben ebben sokkal gyengébbek voltunk, mint ők. Ez az egyéni teljesítményekre is igaz. Mindig a tempó és a frissesség jelenti a különbséget. Rotáltam a játékosokat, hogy tudjanak pihenni, de jelenleg úgy tűnik, ennél többre nem voltunk képesek
– mondta Spalletti.
A Gazzetta szerint azonban nem lehet nyugodt a szakvezető sem, ugyanis a történtek után felmerülhet a menesztése. A napilap felidézte, hogy Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke az elérhető legjobb edzőként írta le Spallettit, ezért szerződtették a világbajnokság végéig, vagyis 2026-ig. Csakhogy 2025 márciusában elnökválasztás lesz, váltás esetén nem garantált, hogy az új elnök is támogatná.