Julian Nagelsmann egy februári Spiegel-interjúban elmondta, hogy megnézett egy dokumentumfilmet a 2023-ban világbajnoki címet nyert német kosárlabda-válogatottról, és azt látta, hogy a kanadai születésű, finn állampolgárságú Gordon Herbert teljesen más alapokra helyezte a szakmai munkát és az emberi kapcsolatokat.
Lenyűgöző volt látni az edző és a játékosok közötti interakciókat, nyilvánvaló volt, hogy mindenki hónapokkal előre tudta a szerepét
– mondta.
Megfigyelte, Herbert mit és hogyan csinál a kiválasztásnál, illetve a csapatépítésben, látta, hogy minden játékos nagyon korán tudta, milyen szerep vár rá a válogatotton belül, és csak azokban bízott, akik ezt elfogadták és felvállalták. A kosarasok pedig a 2022-es Eb-bronz után 2023-ban meg sem álltak a világbajnoki címig.
A bajnoki kultúra fontossága
Így aztán senkit sem lepett meg, hogy kilenc nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt Gordon Herbert – Rudi Völler sportigazgató kíséretében – meglátogatta a válogatottat Herzogenaurachban. A kosáredző elbeszélgetett Nagelsmannal, a segítőjével, Sandro Wagnerrel, majd megnézte a csapat edzését, délután pedig motivációs beszédet tartott a játékosoknak.
„Nagyon fontos jövőképet adni egy csapatnak. És úgy gondolom, hogy ezt túl ritkán tesszük, túl nagy mozgásteret adunk, mert félünk a kudarctól. De nem szabad félnünk. És az volt a benyomásom, hogy Nagelsmannban nincs meg ez a félelem. Beszélgettünk a játékosok szerepeiről és arról, amit én bajnoki kultúrának nevezek. Edzőként néha annyira a csapat stratégiájára és taktikájára koncentrálunk, hogy ezt elfelejtjük” – nyilatkozta Herbert a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
Azt mondta, a motivációs beszéde után megkérdezte Manuel Neuert, Toni Kroost és Thomas Müllert, hogy szerintük mi volt a döntő, amikor 2014-ben világbajnokok lettek.
„Nem emlékszem pontosan, mit mondtak, de én elmagyaráztam, miért hiszem, hogy van valami közös a tíz évvel ezelőtti német futballcsapat és a 2023-as kosárlabda-világbajnok között. Mindkettőnek volt azonossága.
Számomra az identitás nem mérhető dolog, hanem valami, amit az ember egy csoport tagjaként érez, és ami aztán más számára kívülről is láthatóvá válik.
A herzogenaurachi edzés teljesen lenyűgözte, mert azt látta, minden szervezetten ment, kiváló volt a testbeszéd.
„Nem sokat tudok a futballról, de a testbeszédről igen. Edzőként mindig odafigyelek erre. Nem láttam, hogy egy játékos dühében felemelné a kezét, vagy forgatná a szemét. Láttam egy csapatot, amely az edzőik tükre, ahol a játékosok pontosan tudják, hová akarnak eljutni, és azt hogyan érhetik el.”
Versenylovak és disznók
Alapvetően úgy gondolja, hogy egy edző túl sok időt tölt a játékosok kiválasztásával, és jóval kevesebbet azok fejlesztésével.
„Ezért szeretem mindig a lehető leggyorsabban letudni a kerethirdetést. De általában nem a tizenkét legjobb játékost választom ki – elég csak a legjobb nyolc-kilencet. A csapat olyan, mint egy kirakósjáték: a nagy darabokat könnyű megtalálni, de a kicsiket, amelyek mindent összetartanak – az a legnehezebb.”
Elismerte, hogy nála az az alap, hogy elmondja a játékosainak, nem tud mindenkit boldoggá tenni.
„Ha mindenkit boldoggá akarnék tenni, a végén senki sem lenne az. Lesz legalább egy-két játékos, aki csalódni fog. De azzal sincsen gond, a lényeg, hogy jó csapattárs legyen. A kosárlabda-vb előtt beszéltem egy játékossal, és azt mondtam neki: »Te vagy a tizenkettedik emberem, lehet, hogy egy percet sem játszol.« Aztán megkérdeztem tőle: elfogadja ezt? Lehet így is jó csapattárs? Azt mondta, igen. Ha nemet mondott volna, szép nyarat kívánva megköszöntem volna a munkát.
Edzőként brutálisan őszintének kell lenni. Ez nem fog minden játékosnak tetszeni, ugyanakkor mindegyik tiszteletben fogja tartani.
De szerinte nemcsak azt kell elmondani egy játékosnak, hogy mit vár el tőle, hanem azt is, hogy mi lesz a társainak a szerepe. Mindenkinek meg kell értenie, hogy az, amiben számítanak rá, az létfontosságú a csapat életében, ilyenkor nem számít, hogy sokadik ember a gépezetben. De dicsérni mindenkit kell, nem csupán a sajtó által kiemelt legjobb játékosokat.
„Mindig két kategóriába osztom játékosokat, versenylovakra és disznókra. Utóbbiak azok a játékosok, akik labda nélkül is rendkívül fontosak, mindig döntő a befolyásuk, ők végzik a piszkos munkát. A versenylovak a legtehetségesebb játékosok, gyakran birtokolják a labdát és ők szerzik a gólokat.
De a legfontosabb, hogy a disznók soha ne próbáljanak versenylovak lenni. Ugyanakkor a versenylovaknak is el kell végezniük a disznók munkáját. Ez a kulcs, hogy a legjobb játékosok is elvégzik a piszkos munkát.
Kötődés, elkötelezettség, libabőr
Ha nem is ennyire sarkítva, de Nagelsmann is így gondolkodik, csak ő munkásokról és varázslókról beszélt. Munkások alatt olyan játékost ért, mint Robert Andrich, míg a varázslók közé Jamal Musiala és Florian Wirtz tartozik.
A német válogatott két sima győzelemmel nyitott, Skóciát 5-1-re, Magyarországot 2-0-ra verte, majd jött egy Svájc elleni döntetlen. De pszichológiai szempontból az utolsó másodpercben elért 1-1 sokkal nagyobb hatással lehet a folytatásra, mint egy könnyed 3-0-s siker.
„A Svájc elleni meccs jó volt, mert most elgondolkodhat rajta mindenki, hogy van mit javítani. Ez segít a továbbiakban. Ahogy a játékosok ünnepelték Niclas Füllkrug 92. percben szerzett gólját, az sokat elárult a csapatról. Arról, hogy mennyire kötődnek egymáshoz, mennyire törődnek egymással. Mutatta, hogy mindenki elkötelezetten egy irányba halad, egy edző számára ez a legfontosabb. Amikor megláttam, libabőrös lettem” – mondta a kosárlabdatréner.
Azt mondta, Toni Kroos inspirálja a leginkább, mert olyan, mint egy amerikaifutball-játékos. Irányít, kommunikál és utasításokat ad, ez volt az első dolog, amit észrevett rajta.
Azzal, hogy Németország bejutott a nyolcaddöntőbe, már jónak és szerencsésnek is kell lennie. Szerintem egy érem mindenképpen összejöhet, de el tudom képzelni, hogy a válogatott döntőt játsszon
– vélte.
