Zacher Gábor Varga Barnabás sérüléséről: „Az agya hirtelen elmozdult, és nekicsapódott a csontos falnak”

Megvilágította, mi is valójában az agyrázkódás.

Csoboth Kevin 100. percben szerzett gólján, és az így kiharcolt győzelmen túl Varga Barnabás súlyos sérüléséről maradt emlékezetes a vasárnapi skótok elleni Eb-meccsünk. A Ferencváros támadója a második félidő közepén ütközött a skótok kapusával, Angus Gunnal, ami után eszméletlenü terült el a földön. A pályán történt ápolás során nagyon nagynak tűnt a baj, ehhez képest a Fradi támadója „csak”többszörös arccsonttörést szenvedett.

Az RTL Zacher Gábort kérte meg, magyarázza el érthetően, mi történt Vargával az ütközés során. A Ferencváros meccsein is rendszeresen feltűnő traumatológus leszögezte, hogy gyakorlatilag minden meccsen benne van, hogy történik egy ilyen súlyos ütközés.

Ilyenkor általában az szokott lenni, hogy az agyunk hirtelen elmozdul, és nekicsapódik a csontos falnak jobbra-balra – írta körül a szakember az agyrázkódás jelenségét, hozzátéve, hogy az általa említett példa gyakorlatilag a legenyhébb szintje ennek a fajta sérülésnek. Az agyrázkódás mellett a becsapódás töréseket is okozott a focista fején.

A nap folyamán Marco Rossi és a játékosok képviseletében Botka Endre meglátogatták a stuttgarti kórházban lábadozó Vargát, akiről azóta az is kiderült, várhatóan mennyit kell majd kihagynia.

Kapcsolódó
Ennyit hagyhat ki brutális sérülése után Varga Barnabás
A szakértő szerint a csatár teljesen felépül.