„Ha ritkán is, de sajnos előfordul” – egykori NB I-es kapusok Varga Barnabás sérüléséről

Nehezen csillapodnak a kedélyek a skótok elleni utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzésen történt horrorsérüléssel kapcsolatban, a szurkolók szerint ugyanis Angus Gunn kapus brutálisan tarolta le Varga Barnabást, akit többszörös arccsonttörés miatt meg is kellett műteni. A Ferencváros jelenlegi, a Gyirmót korábbi csatárának esetéről a Kisalföld megkérdezett két egykori kapust is, akik a skót kolléga megmozdulását balszerencsésnek ítélték.

A korábbi élvonalbeli kapus, az ETO FC Győr jelenlegi kapusedzője, Sebők Zsolt azt mondta, nehéz egyértelműen állást foglalni.

„Azt nem gondolom, hogy a skót kapus szándékosan akart sérülést okozni, saját játékostársát is eltalálta Varga mellett. Úgy gondolom, inkább egy szerencsétlen megmozdulás volt, ami ha ritkán is, de sajnos előfordul ebben a sportágban” – nyilatkozta a Kisalföldnek.

A Tatabánya és a Videoton korábbi élvonalbeli kapusa, Tőkés László szintén úgy vélte, hogy a kapus nem akart szabálytalankodni, egyértelműen a labdára mozdult, amit végül el is ütött.

Szerencsétlen mozzanat volt, hogy közben eltalálta Vargát is, aki a két skót védő miatt szinte satuba szorult. Egyikük húzta, a másikuk megtámasztotta, nem volt hová menekülnie, ezért is esett aztán annyira rosszul. Úgy vélem, a kapus megmozdulása miatt nem, ám a védők szabálytalansága végett mindenképp büntetőt kellett volna a játékvezetőnek ítélnie

– vélte.

Kapcsolódó
Varga Barnabás vasárnap még abban bízott, maszkban futballozhat tovább
A műtét híre azonban alaposan letörte a sérült csatárt, hiszen ezzel számára véget ért az Eb.