Platini: Felrobbant a futball, létrejön a Szuperliga, de FIFA és UEFA nem lesz

Érdekes interjút adott Michel Platini, a háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok egykori labdarúgó, az európai szövetség korábbi elnöke ugyanis azt mondta, a Szuperligát már nem lehet megállítani, és lehet, tíz év múlva se FIFA, se UEFA nem lesz.

A francia Le Figarónak adott interjúban Platini az általa elképzelt jövőbeli forgatókönyvekről beszélt:

A futball felrobbant az Európai Bíróság döntésével, amely szerint a FIFA és az UEFA többé nem rendelkezik versenymonopóliummal. Sok minden fog történni

jósolta.

„Létrejön a Szuperliga, ugyanakkor talán FIFA és UEFA sem lesz, ha mégis, akkor csak a nemzeti szövetségeket irányítják majd, és nem a klubokat. A futball üzlet, a játékos üzlet, a klubok pedig márkák. Ma már nem lehet megélni a futballromantikából.”

Platini szerint kezdetben azok a futballországok voltak a leggazdagabbak, amelyeknek nagy stadionjuk volt, ma azok, amelyeknek sok pénzük van és be akarnak fektetni, mint Katar, Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Arab Emírségek.

Szerinte Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke rossz úton jár, és most is csupán azért változtatta meg a Bajnokok Ligáját, hogy több meccset és pénzt osszon szét azoknak a kluboknak, amelyeket irányítani akar.

Úgy gondolja, nagyon jó a francia válogatott, és csak Didier Deschamps döntésén múlik, hogy meghosszabbítja-e a szerződését 2026-ig.

Manapság Franciaországot könnyebb irányítani, az a jó edző, akinek jó játékosai vannak. Ennek a válogatottnak és nagyszerű generációnak megvan a tehetsége ahhoz, hogy 24 év után ismét Eb-t nyerjen, és ezzel megünnepelje az 1984-es csapat sikerének 40 éves évfordulóját

– mondta.

Kapcsolódó
Ha posztriválisa nem fejeli le ellenfelét, nem vált volna Eb-hőssé az ismeretlen francia védő
Jean-Francois Domergue kilencszeres válogatott volt mindössze, ebből ötöt az 1984-es Eb-n játszott.