Mellőzése miatt dúl-fúl a szerb csapatkapitány, aki a legjobbnak tartja magát

Tadic szerint hiba, hogy csak 30 percet kapott, Stojkovic kapitány állítja, ez a taktika része.

A szerb labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott az Európa-bajnokság nyitómérkőzésén Anglia ellen. A meccs meglepetése az volt, hogy Dragan Stojkovic szövetségi kapitány a kispadra ültette a csapatkapitány és csak a 60. percben cserélte be.

„Szerintem nagy lehetőséget szalasztottunk el. Az angolok egész meccsen teret adtak nekünk, hézagok voltak a soraik között, és az első és a második félidőben is megbüntethettük volna őket” – mondta Dusan Tadic, aki nehezen viselte, hogy csak asz utolsó félórára szállhatott be.

„Őszintén mondom, nehéz helyzet. Beszéltem az edzővel, kommunikáltunk, de nehéz volt elfogadnom, hiszen Anglia ellen játszottunk.

Csapatkapitány és a legjobb játékos vagyok. Természetesen úgy gondolom, hogy kezdenem kellett volna, de tiszteletben tartom az edző döntését.

Dragan Stojkovic reagált Tadic megjegyzéseire, és azt mondta, taktikai okokból döntött úgy, hogy a középpályást csak a második félidőben küldi pályára.

„Ez a taktikáról szólt, semmi másról. Nincs ok a drámára, nincs itt semmilyen polémia. Én vagyok a kapitány, én hozom meg a döntéseket. Vitának nincs helye.”

Szerbia csütörtökön Szlovénia ellen játssza következő Eb-mérkőzését.

Kapcsolódó
A lehető legkevesebb erőfeszítéssel, de győzelemmel kezdte Anglia az Eb-t
A szerbek nem tudták igazán megizzasztani Gareth Southgate csapatát.