De Jong sérülése miatt a Barcát okolja a holland kapitány, aki egy csatára miatt is aggódhat

Nagy érvágás a hollandoknak, hogy a 27 éves, 54-szeres válogatott Frenkie de Jong sérülés miatt kihagyja a pénteken rajtoló Európa-bajnokságot. Ronald Koeman szövetségi kapitány nem is hagyta szó nélkül a történteket és beleszállt az FC Barcelonába.

Koeman szerint De Jong kiesése egyértelműen annak tudható be, hogy a katalánok nem voltak tekintettel a rehabilitációjára. A középpályás bokája először szeptemberben sérült meg, 14 mérkőzést kihagyva novemberben tért vissza, de márciusban ismét kidőlt, ezúttal egy hónapra.

Három héttel később azonban rásérült, és az április 21-i, Real Madrid elleni rangadón le kellett cserélni.

Koeman nem rejtette véka alá véleményét, igaz, ő a 2021-es kirúgása óta neheztel a katalán klubra és Joan Laporta elnökre.

„A sérült játékossal nagy kockázatot vállalt a klub, ezért vagyunk rossz helyzetben. Hetek óta nem játszott meccset, mert a vizsgálatok kimutatták, hogy nincs jó állapotban.

Így nincs abban a helyzetben, hogy a következő három hétben a legmagasabb szinten játsszon. Itt tarthatnánk a keretben, de minek? Ennek nincs sok értelme

mondta.

Amikor egy sajtótájékoztatón az újságírók megkérdezték Koemant, hogy megbánta-e Barcelonával kapcsolatos megjegyzését, különösen azért, mert maga is klubedző volt, és tudja, hogy olykor előfordulhat, hogy kockáztatni, nemmel felelt.

Mindig is ésszerűen tudtam felmérni a kockázati tényezőt. Egyáltalán nem bánom amit mondtam. De végeztem, nem foglalkozom már vele.

Azt korábban De Jong is elismerte, hogy második sérülését követően túl korán tért vissza.

Közben szerdán újabb veszteség érte a válogatottat, a holland bajnokság góllövőlistáján 18 találattal 4. helyen végzett Ajax-csatár, Brian Brobbey lába is megsérült egy Matthijs de Ligttel vívott párbaj során.

A 22 éves támadó így idő előtt befejezte az edzést és bebicegett az öltözőbe, kérdés, hogy mennyire súlyos a sérülése és a Lengyelország elleni Eb-nyitányon ott lehet-e.

Kapcsolódó
Lewandowski sérülése miatt pánikolnak a lengyelek, kulcsembert veszítettek a hollandok
Egy másik lengyel támadó gólöröm közben sérült meg, őt is le kellett cserélni a törökök elleni találkozón.