Szoboszlai: Nincs vesztenivalónk, viszont nagy dolgokat is elérhetünk Németországban

A csapatkapitány teljesen felépült és már nagyon várja, hogy részt vegyen az Európa-bajnokságon.

Megtartotta első németországi sajtótájékoztatóját a magyar válogatott.

Elsőként a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik vállalta, hogy beszél a válogatott nevében. Az Izrael ellen megsérülő középpályás újra elmondta, hogy már jól van, így játszhat Svájc ellen. Arra nem adott egyértelmű választ, hogy milyen célkitűzése van a tornára, minél messzebb akar jutni az Eb-n.

Elmondtam a csapatnak is, mindenki úgy vágjon bele az Európa-bajnokságba, hogy nincs vesztenivalónk, de ha a ránk jellemző mentalitással küzdünk, akkor valami nagyszerűt érhetünk el

– mondta a csapatkapitány.

Szoboszlai beszélt egy kicsit az első liverpooli szezonjáról is, különös tekintettel arra, hogy májusban már jellemzően csereként lépett pályára az angoloknál.

„Húzós volt az első év. Sosem vagyok teljesen elégedett magammal, mert mindig mindent lehet jobban csinálni. Első szezonnak ezt elfogadom, de szeretném, ha a következő még jobb lenne. Általában pozitívan fogom fel a dolgokat, éppen ezért nem viselt meg, hogy az utolsó négy meccsen kevesebb lehetőséget kaptam, mint az előző negyvenen, így már az Eb-re tudtam koncentrálni még akkor is, ha inkább játszottam volna.”

Karrierje legnehezebb pillanatáról is beszélt, ennek azt tartja, hogy sérülés miatt ki kellett hagynia az előző Eb-t, utána nem is volt a csúcson mentálisan. Szoboszlai arról is beszélt, hogy természetesen sokat segít, ha a szurkolók mögöttük állnak, megjegyezte, előtte van az a kép, hogy mennyien voltak a 2016-os, franciaországi Eb-n az utcákon.

A magyar válogatott szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését, majd Stuttgartban folytatja a csoportkört 19-én Németország, négy nappal később pedig Sócia ellen.

Kapcsolódó
Sallai: Ha nem is vagyok olyan izomkolosszus, mint Cristiano Ronaldo, de jól érzem magam a bőrömben
A magyar válogatott támadó sokat fejlődött a Bundesligában eltöltött hat év során a tudatos izomépítés terén.