Hírek

Gulácsi látott olyan hibákat, amiket muszáj rendbe tenni az Eb kezdetéig

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Gulácsi Péter kezdőként egy félidőt játszott az Írország elleni felkészülési mérkőzésen, majd végigvédte az Izrael elleni 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki főpróbát. A Nemzeti Sport mindezek után felvetette a lipcsei kapusnak, hogy ezzel alighanem eldőlt, ő vagy Dibusz Dénes kezd-e az Eb-n, Gulácsi azonban tartja magát a Marco Rossival kötött egyezséghez.

A kapitánnyal abban maradtunk, ha elérkezettnek látja az időt, bejelenti, ki kezd a kapuban. Mi tartjuk magunkat ehhez.

Ami a felkészülés hajráját illeti, Gulácsi elmondta, nem lepte meg, hogy Dublinban fásultan játszott a csapat, mert előtte Telkiben nyolc-kilenc napig keményen dolgoztak – az Írország elleni 2-1-es vereséggel ért véget a csapat 14 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata. Izrael ellen már sok minden jól működött, de azért ott sem volt maximálisan elégedett a kapus.

Mi, kapusok abban a pozícióban vagyunk, hogy hátulról olyasmit is látunk, amit a mezőnyből nehéz kiszúrni. Debrecenben is voltak olyan játékhelyzetek, amelyeket az előttünk álló napokban mindenképpen ki kell javítani. Ezeket muszáj megbeszélnünk, hiszen a tornán elengedhetetlen, hogy az erősebb csapatok ellen sokkal stabilabbak legyünk

– mondta a sportlapnak Gulácsi, aki konkrétumként említette, hogy labdavesztések után volt néhány alkalom, amikor a pálya közepét túlzottan kinyitottak, illetve az oldalváltásoknál olykor túlzottan agresszívan rontottak ki a védővonalból.

Kilencven percet nem lehet hiba nélkül végigjátszani, de törekedni kell rá.

Ami az Eb-t illeti, arra számít, hogy a riválisok sokkal többször szorítják majd be a magyar válogatottat, többször kell majd mélyen védekezniük. Ezért is fontos, hogy többet birtokolják a labdát, mint a 2021-es tornán, így tudnának energiát spórolni.

Ha mi passzolgatunk, levegőhöz juthatunk. És ha levegőhöz jutunk, a védekezésre is több erő marad

– mondta Gulácsi, aki szerint ugyan különböző stílusú csapatok várnak a magyar válogatottra, nincs mitől tartani, megfelelő állapotban, felkészülten utaztak el Németországba.

A magyar labdarúgó-válogatott június 15-én szombaton, 15 órakor játssza majd az első csoportmeccsét, Svájc lesz az ellenfél.

Kapcsolódó
„Ilyen pályán nem tudunk edzeni” – az edzőpálya talaja dühíti a svájciakat
Az előzetes pályabejárásnál nem volt probléma, de mostanra romlott a svájciaknak szánt edzőpálya gyepszőnyege a németországi Eb-n.
Olvasói sztorik