Hírek

Nagy Ádám: Minden adott ahhoz, hogy a mostani Eb sikeresebb legyen, mint a 2016-os

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Nagy Ádám szerint minden adott, hogy a pénteken rajtoló németországi labdarúgó Európa-bajnokság legyen a legsikeresebb a magyar válogatott számára.

A válogatott indulása előtt hétfőn Telkiben az M4 Sportnak Marco Rossi szövetségi kapitány kifejtette: két hetet töltött együtt a keret, ezalatt elsősorban a fizikai aspektusra helyezték a hangsúlyt, hiszen a hosszú szezon után különböző bajnokságokból érkeztek a játékosok.

Innentől az erőnlét szintentartása mellett a taktikára kerül a hangsúly, valamint a regenerálódásra.

Az Írországban 2-1-re elvesztett, illetve az Izrael ellen hazai közönség előtt 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésekből az olasz szakvezető azt szűrte le: előbb egy pozitív összképű összecsapáson maradtak alul egy kemény ellenféllel szemben – „az elkövetett hibákból persze tanulniuk kell” –, a debreceni találkozón pedig, különösen az első félidőben és leginkább támadásban, jó teljesítményt mutatott együttese egy olyan rivális ellen, amely nem volt ugyanazon a szinten.

„Ebből a mérkőzésből is leszűrtem a tanulságokat, hogy min kell dolgoznunk a következő napokban annak érdekében, hogy eljussunk majdnem a tökéletességhez taktikai szempontból”.

Rossi rámutatott: magabiztos labdabirtoklásra lesz szükség az Eb-n, kiküszöbölve a lehető legtöbb hibát. Megerősítette korábbi ígéretét, miszerint amennyiben a nemzeti csapat továbbjut a csoportjából, körbetekeri kerékpárral a Balatont.

Nagy Ádámnak segít a nyomás elviselésében és plusz motiváció, hogy már a harmadik Eb-jén öltheti magára a címeres mezt, mindent megtesz azért, hogy ez legyen az eddigi legsikeresebb.

Úgy érzem, hogy ehhez minden adott is

Ezt a tornát inkább a 2016-os franciaországihoz hasonlítaná – amikor csoportgyőztesként léptek tovább és aztán a nyolcaddöntőben búcsúztak a belgákkal szemben –, mivel három éve a részben hazai rendezésű viadalon a halálcsoportból nem sikerült a továbbjutás.

„Most jogosan lehet elvárás a szurkolók és a futballszerető magyar emberek részéről, hogy jussunk tovább jó játékkal” – fogalmazott Nagy, hozzáfűzve: ehhez az elmúlt időszak sikeressége is kellett, azaz hogy veretlenül jutottak ki az Eb-re. A középpályás sajnálja, hogy az írek ellen megszakadt a veretlenségi sorozat, ugyanakkor szerinte jókor jött az ébresztő pofon.

Az ugyancsak harmadik Európa-bajnokságára készülő Lang Ádám számára nyugalmat jelent a tapasztalat. Kiemelte az összeszokottság fontosságát is, rámutatva, hogy a keret jelentős része hosszú ideje együtt van az összetartásokon.

„Magabiztos vagyok, de finomabban fogalmaznék azzal kapcsolatban, hogy elvárás a továbbjutás” – hangsúlyozta annak kapcsán, hogy minőségi ellenfelekkel fognak megütközni a csoportkörben. Előérzete szerint a mérkőzéseken nüanszok fognak dönteni. „De nem csak a csoportkörben való szereplés a cél.”

A magyar válogatott szombaton Kölnben az A csoport első fordulós meccsén a svájciakkal találkozik. Június 19-én következik a házigazda németek elleni meccs Stuttgartban, ahol június 23-án a skótokkal csap össze a csapat.

Olvasói sztorik