Hírek

Marco Rossi minimálisan aggódik sérültjei miatt

Czeglédi Zsolt / MTI
Marco Rossi szerint még vannak kérdőjelek a kezdőcsapatot illetően
Czeglédi Zsolt / MTI
Marco Rossi szerint még vannak kérdőjelek a kezdőcsapatot illetően

Marco Rossi, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Izrael ellen 3-0-ra megnyert debreceni barátságos mérkőzés után elmondta, a csapatkapitány Szoboszlai Dominik miatt nincs ok az aggodalomra, a Liverpool játékosát csupán elővigyázatosságból cserélték le.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember úgy fogalmazott, a középpályás saját maga kérte a cserét, éppen azért, hogy ne sérüljön meg, s Rossi szerint ez jó döntés volt a részéről.

„Minimálisan aggódhatunk Callum Stlyes miatt, de úgy hiszem, hogy jövő szombatig ő is rendben lesz” – jelentette ki a kapitány.

Természetesen mindenki láthatja, hogy ha Szoboszlai Dominikot és Sallai Rolandot lehozzuk, őket nehéz pótolni.

De összességében pozitív dolgokat tapasztaltam, a labdabirtoklás fázisában nagyon jól teljesítettünk, míg az első félidőben rövid ideig kellett a labda ellen játszanunk és az is rendben volt” – mondta.

„Van egy olyan aspektus, amiben sokat kell még dolgoznunk, ez pedig az energiakezeléssel van összefüggésben, illetve a mérkőzés olvasásához, értelmezéséhez kapcsolódik” – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva elmondta, néhány kérdőjel még van a Svájc elleni jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki meccs kezdőcsapatát illetően, ezeket a héten igyekeznek megválaszolni.

Bolla és Nego, vagy Kerkez és Nagy Zsolt közül választani a széleken nem okoz problémát, hiszen ha mindannyian jó formában vannak, akkor mindannyian megkapják a játéklehetőséget, mert hasonló minőséget képviselnek. A bal oldali védő posztján már nehezebb a döntés Szalai Attila és Dárdai Márton között, egyelőre az ő esetükben 50-50 százalékon állunk” – fogalmazott.

Továbbra is az a célunk, hogy örömet okozzunk a szurkolóinknak, és bízom abban, hogy jövő szombaton egy olyan meccset játszhatunk, amely egy felejthetetlen nyár kezdete lesz a drukkereink számára

– hangsúlyozta Rossi.

A magyar válogatott jövő szombaton Kölnben az A csoport első fordulós meccsén a svájciakkal találkozik.

Kapcsolódó
„Szoboszlai elég intelligens ahhoz, hogy megálljon, mielőtt nagyobb baj lenne”
Az Izrael ellen duplázó Varga Barnabás tudta, hogy előbb-utóbb jönni fog a gól.
Olvasói sztorik