Hírek

„Szoboszlai elég intelligens ahhoz, hogy megálljon, mielőtt nagyobb baj lenne”

Derencsényi István / MTI
Szoboszlai Dominik cserét kért, hogy ne legyen nagyobb gond
Derencsényi István / MTI
Szoboszlai Dominik cserét kért, hogy ne legyen nagyobb gond
A jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte szombaton az izraeli csapatot a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. Marco Rossi inspiráló környezetről és intelligens Szoboszlai Dominikról, Sallai Roland extra lökésről és motivációról, míg Varga Barnabás a régen várt góljairól nyilatkozott.

„Igazán jól kezdtünk, kiváló motivációval, hiszen a környezet, a szurkolótábor is inspiráló volt. Írországban nem érdemeltünk vereséget, az kicsit fájt nekünk. Most az első félidő nagyon jól sikerült, szinte minden összejött. A második félidőben – mert sokat cseréltünk – volt néhány automatizmus, amelyet nehezen találtunk meg” – mondta Marco Rossi.

A szövetségi kapitány elmondta, hogy a sérültek közül Callum Styles rúgást kapott, míg Szoboszlai Dominiknál csak a fáradtság okozott gondot.

Ő elég intelligens ahhoz, hogy megálljon, mielőtt nagyobb baj lenne

– tette hozzá Rossi.

Hogy nincsen komolyabb baj, azt az M4 Sport kamerája előtt nyilatkozó Szoboszlai is megerősítette.

„Éreztem, hogy kicsit beállt a lábam, de inkább nem akartam rizikót vállalni, ésszel megoldottam” – mondta.

„Minden mérkőzés változó, ezúttal nagyon jól kezdtünk, az első félidő kifejezetten jól sikerült, de a második eleje nyögvenyelős lett. Azonban stabilan tartottuk a labdát, az ellenfélnek nem volt helyzete. Ez jó volt utolsó meccsnek.

A legfontosabb, hogy mindenki egészséges legyen jövő szombatra, aztán meglátjuk, mi lesz. Mentálisan, testileg és taktikailag felkészültünk az Eb-re

Bolla Bendegúz úgy fogalmazott, kicsit fáradtan érkezett az edzőtáborba, de örül, hogy végig tudta játszani a mérkőzést és fontos szerepet játszott a gólokban.

„Lépésről lépésre, fokozatosan sikerül kinyílnom a válogatottban, de azt érzem, még van bennem. Remélem, ez az Eb-n kijön. Nagyon várom, hiszen itt vagyunk a nyitómeccs kapujában. Különös érzés, hogy Svájc ellen kezdünk, mert idén sikerült megnyernem a Svájci Kupát.”

Sallai Roland szerint a győzelmet az eredményezte, hogy sikerült összerakni azokat a dolgokat, amelyek legutóbb hiányoztak.

„Így is felemás meccset játszottunk, a második félidőben nem úgy futballoztunk, ahogy szerettünk volna, az ellenfél sokkal több helyezett tudott kialakítani. Erre oda kell majd figyelnünk az Európa-bajnokságon.

A gólom adott egy extra lökést és motivációt, szeretnék az Eb-n is jó teljesítményt nyújtani.

A kétgólos Varga Barnabás azt mondta, kellettek a gólok az önbizalmának.

„Tudtam, hogy előbb-utóbb jönni fog a gól, jó, hogy ez az utolsó felkészülési mérkőzésen történt. Jól átbeszéltük a keddi mérkőzés után a dolgokat taktikailag, edzettük, készültünk, és az első félidőben minden klappolt. A közönség fantasztikus volt, tudjuk, hogy a szurkolók nagyon várják az Eb-t, megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani.”

Kapcsolódó
Olvasói sztorik