Hírek

Lejátszották Portugáliát, máris Eb-esélyesnek tartják a horvátokat

PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
Luka Modric büntetője hozta meg a horvátok vezetését
PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
Luka Modric büntetője hozta meg a horvátok vezetését
A horvát sajtó szerint azzal a teljesítménnyel, amivel a kedvencek legyőzték szombaton Portugáliát akár az Európa-bajnokság végső megnyerésére is alkalmasak lehetnek.

A Zlatko Dalic vezette csapat – felkészülési mérkőzés ide vagy oda – történelmi sikert aratott Oeirasban, hiszen a nyolcadik egymás elleni mérkőzésen először sikerült legyőznie Portugáliát, ezúttal Modric és Budimir góljaival 2-1-re.

A korábbi hét meccsből hatszor kikapott, egyszer, még 2018-ban, 1-1-es döntetlent ért el.

A történelem során először vertük meg a portugálokat. És portugál földön, ami még édesebb.

Sőt, a legédesebb az egészben, hogy nem csupán felülmúltuk, sokkal több góllal el is temethettük volna. Látva Horvátországot akár azonnal az Európa-bajnokság favoritjának nyilváníthatnánk” – írta a Sportske novosti.

A horvátok a 8. percben szereztek vezetést Modric tizenegyesével (0-1), ezt a 48. percben Diogo Jota kiegyenlítette (1-19, de hat perccel később Pasalic lécről kipattanó lövését Budimir a hálóba fejelte (1-2).

Felkészülési mérkőzés

Portugália – Horvátország 1-2 (0-1)
Portugália: Diogo Costa – Dalot (Semedo, 46.), Rúben Dias, Goncalo Inácio, Nuno Mendes (Joao Cancelo, 46.) – Bruno Fernandes (Pedro Neto, 70.), Joao Palhinha, Vitinha (Matheus Nunes, 84.) – Bernardo Silva, Goncalo Ramos (Diogo Jota, 46.), Joao Félix (Rafael Leao, 46.)
Horvátország: Livakovic – Stanisic, Sutalo, Pongracic, Gvardiol – Modric (Sucic, 54.), Brozovic (Ivanusec, 75.), Kovacic (Vlasic, 75.) – Majer (Mario Pasalic, 54.), Budimir (Petkovic, 67.), Kramaric (Perisic, 54.)
gól: Diogo Jota (48.), illetve Modric (8., 11-esből), Budimir (56.)

Kapcsolódó
„Szoboszlai elég intelligens ahhoz, hogy megálljon, mielőtt nagyobb baj lenne”
Az Izrael ellen duplázó Varga Barnabás tudta, hogy előbb-utóbb jönni fog a gól.
Olvasói sztorik