Hírek

„Van egy Ferrarink, amit csak kettesben használunk” – Nagy Ádám taktikailag el volt veszve Olaszország előtt

Niall Carson/PA Images via Getty Images
Niall Carson/PA Images via Getty Images

A korábban Bolognában és Pisában, jelenleg a pedig a Serie B-s Speziaban légióskodó Nagy Ádám az MLSZ Egyenesen című sorozatában beszélt arról, hogy Olaszországba igazolása előtt mennyire nem készítették fel a magyar utánpótlásban eltöltött évek őt a profi futballra taktikailag:

„Taktikailag teljesen el voltam veszve Olaszország előtt. Nem véletlenül mondta nekem Gera Zoli is, hogy ne fussak már össze-vissza.

Sajnos nem véletlenül szokták azt mondani az olasz focira, hogy magyar játékostemető, mert egyelőre nagyon kevés olyan magyar játékost tudunk mondani, aki huzamosabb ideig ott tudott játszani.

A 80-szoros válogatott középpályás szerint összességében szerencséje volt, amikor Olaszországba került, mivel egy olyan edzőt kapott a kezdetekben, aki lehetőséget adott neki, hogy fejlődjön és kompenzálja a hiányosságait:

„Olaszországban pillanatok alatt elvárják tőled, hogy megtanulj olaszul, légy tisztában a helyi szokásokkal. Minden csapatnak, minden öltözőnek megvan a dinamikája, amit hamar fel kell venni. Szerintem nekem ezzel nem volt problémám, mégha fizikálisan és taktikailag fejlődnöm is kellett. Szerencsém volt, hogy az edzőm, Roberto Donadoni türelmes volt velem, segített és érezte, hogy ez a magyar srác más közegben szocializálódott.”

Nagy szerint azzal kapcsolatban is szerencséje van, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya is olasz. Arról beszélve, hogy miért lehet alapember Marco Rossinál, a taktikai felkészültségét emelte ki:

„Az én játékom nem annyira látványos, de Rossinak nagyon fontos, mert tudja, hogy a taktikai elképzeléseit én mindig 100 százalékban meg tudom valósítani, és talán általam könnyebben is át tudja adni azokat az egész csapatnak.”

Nagy úgy látja, hogy minden feltétel adott jelenleg a magyar labdarúgásban ahhoz, hogy valami nagyot lehessen alkotni.

 Van egy Ferrarink, amit jelenleg csak kettesben használunk.

– foglalta egy képbe labdarúgásunk jelenlegi helyzetét a Spezia játékosa.

Pályafutása befejezését követően szeretné majd utánpótlásszinten segíteni a magyar focit, viszont az edzői pálya nem érdekli, mert úgy látja, hogy “Magyarországon sok játékos nem tud magával mit kezdeni és amiatt megy edzőnek” – ő azonban nem szeretne ebbe a hibába esni.

És hogy miért az utánpótlásban képzeli el magát? Nagy a tapasztalatai alapján úgy véli, hogy ma rengeteg fiatal kallódik el egy nem jól működő utánpótlásrendszerben:

“Emlékszem, utánpótlásban voltak olyan csapattársaim, akikről azt hittem, világklasszisok lesznek, és sajnos mégis lemorzsolódtak az évek alatt.

Szerintem rengeteg magyar labdarúgó elkallódik a rossz kiválasztás és utánpótlás-nevelés miatt. Nem akarom megsérteni azokat, akik most a rendszerben dolgoznak, de szerintem lehetne jobban is csinálni.

A legfontosabb pedig szerintem az, hogy akik gyerekekkel foglalkoznak, azoknak elsősorban jó pedagógusnak kell lenniük, mert abban a korban taktikailag még keveset tudsz adni egy játékosnak, viszont fontos, hogy megszerettesd vele a focit.”

Nagy a videóban beszélt még arról is, hogy az egészséges étrendre vezeti vissza azt, hogy elkerülik a sérülések, hogy mennyire fontos neki az, hogy mi veszi körül a pályán kívül, hogy miért nem érezte jól magát Bristolban, ahol korábban két évig játszott, valamint arról is, hogy az olasz focistáknak milyen a labdarúgáshoz való hozzáállása.

Az olaszországi karrierjével kapcsolatban pedig bizakodva tekint a jövőbe:

„Nagyon örültem Balogh Botond feljutásának, gratuláltam is neki. Remélem, hogy jövőre a személyében újra lesz magyar Serie A-játékos, aki rendszeres játéklehetőséget fog kapni.

Nagyon remélem, hogy az Eb után én is csatlakozhatok majd hozzá!

A magyar válogatott június 8-án Izrael ellen felkészülési mérkőzésen lép pályára Debrecenben, majd június 15-én Svájc ellen kezdi meg az Európa-bajnokságot.

Kapcsolódó
Hemzseg a hiányosságoktól a magyar labdarúgóakadémia-rendszer
A Nagypálya című könyv a magyar labdarúgó-akadémiák hiányosságait feltárva lesújtó képet fest a rendszerről.
Olvasói sztorik