Hírek

Íme a magyar fociválogatott Eb-kerete!

MOHOS MÁRTON / 24.HU
MOHOS MÁRTON / 24.HU

Marco Rossi kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott 26 fős keretét a németországi Európa-bajnokságra.

„A keret összeállításánál a játékosok teljesítménye mellett minden más szempontot is mérlegeltünk, többet között azt is, hogy kik voltak részesei a 2023-as selejtezősorozatnak, melyen kivívtuk az Eb-részvételt. Emellett pedig kiugró teljesítményt egyetlen új játékostól sem láttunk, így új kerettag behívása emiatt sem volt indokolt” – magyarázta Rossi az Mlsz.hu-nak.

A kapitány a harmadik kapus személyére külön is kitért, azt mondta, Szappanos Péter tavaly egész évben a válogatottal volt, és a sportszakmai teljesítményén túl fontos tagja volt a közösségnek, hatalmas szerepe volt a csapategység kialakításában, ezért döntött mellette Tóth Balázzsal szemben.

A védelemből Lang Ádám és Fiola Attila is sérülést szenvedett, velük kapcsolatban Rossi azt mondta, folyamatosan kapcsolatban vannak a két játékossal.

„Úgy tudjuk, hamarosan egészségesek lesznek, ráadásul az Eb előtt két bő hetünk lesz meggyőződni a formájukról, és ha esetleg indokolt lesz, akkor tudunk még változtatni, hiszen vannak tartalékjátékosaink”.

A 14 mérkőzés óta veretlen magyar csapat az Eb előtt még az írekkel (június 4-én, Dublinban), valamint az izraeliekkel (június 8-án, Debrecenben) vív felkészülési meccset. A németországi tornát a magyar válogatott június 15-én Svájc ellen kezdi, majd négy nappal később a házigazdával, június 23-án pedig Skóciával találkozik.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paks)

 

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (FTC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Orbán Willi (RB Leipzig)
Szalai Attila (Freiburg)

 

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Callum Syles (Sunderland), Loic Nego (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin)

 

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (FTC)

 

Tartalékok: Lisztes Krisztián (FTC), Mocsi Attila (Rizespor), Tóth Balázs (Fehérvár), Vancsa Zalán (Lommel), Vécsei Bálint (Paks)

Olvasói sztorik