Hírek

Rossi: Az első félidőben lefociztak minket

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Nem kezdte jól a németországi Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely 3-1-re kikapott Svájctól.

„Az első félidőben lefociztak minket, nem tudtunk a bal oldalukon rendesen rotálni, Vargas megnyitotta a teret, érkezett a szélekről. A második félidő sokkal jobban sikerült. Jobban teljesítettünk, nem szenvedtünk annyira, mélyen védekeztek a svájciak, helyzeteket is sikerült kialakítanunk. De amikor ilyen gólt engedünk az ellenfélnek, azt nehéz bárhogy kommentálni” – magyarázta Marco Rossi, a magyar csapat szövetségi kapitánya.

Az olasz edző megemlítette, hogy nem igazán látott jó egyéni teljesítményeket, csak két-három játékosunk játszott értékelhetően, a többiek viszont az elvárt szint alatt teljesítettek.

Egy Eb-n ennek megfizetjük az árát, hiszen az ellenfél óriási játékerőt képvisel. Ügyesebbnek kell lennünk, meg kell próbálnunk sokkal jobban megtartani a vonalakat, mert ha mélyen védekezünk, akkor azért megbüntet minket az ellenfél.

A második félidőben több párharcot sikerült megnyernünk, agresszívabbak voltunk, jobban megtartottuk a távolságot a vonalaink között. De még a második félidőben is, ahol összességében sokkal jobb volt a teljesítményünk, ki nem kényszerített hibákat követtünk el és emiatt három-négy kontrát engedtünk az ellenfelünknek, ezeknek a számát csökkentenünk kell” – mondta a kapitány, hozzátéve, ő nem alibizik, és ő a felelős, mert ő hozta meg a döntéseket a játékosokkal kapcsolatban.

A magyar csapat legközelebb szerdán lép pályára, amikor a házigazda Németország lesz az ellenfele.

Olvasói sztorik