Hírek

Az Eb-kiesés után a klubcsapata is kirúgta Pepét

Emin Sansar/Anadolu via Getty Images
Emin Sansar/Anadolu via Getty Images

Az FC Porto elköszönt Pepétől a közösségi oldalain.

Nem meglepő, hogy a 41 éves védőtől elköszönt klubcsapata, ugyanis André Villas-Boas klubelnök már júniusban elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy nem számít a futballistára. Ennek nem a teljesítmény az oka, hanem egyszerűen fiatalításra lehet számítani a Portónál. Az Európa-bajnokságon is alapembernek számító portugál hátvéd a negyeddöntőben tizenegyesekkel esett ki, hétvégén pedig a klubja közölt róla képeket, megköszönve a sok évnyi szolgálatot – 2004 és 2007 között szerepelt a csapatban, majd tíz évet a Real Madridban, egyet a Besiktasban töltött, mielőtt visszatért 2019-ben a Portóhoz.

Pepének így aztán nehéz napjai voltak és az sem meglepő, hogy a kiesés miatt elsírta magát, de egyelőre nincs még terítéken, hogy befejezze a pályafutását.

Kapcsolódó
Franciaország még mindig nem lőtt akciógólt, de így is Eb-elődöntős
Igaz, nem is kaptak akciógólt. A portugálok elleni negyeddöntőben a tizenegyesek döntöttek, és a franciák ötből ötöt belőttek, míg a portugáloktól Joao Félix a kapufát találta el. A franciák a döntőért a spanyolokkal csapnak majd össze.
Olvasói sztorik